Megváltoztathatja a tinik agyát a telefonfüggőség

2017.12.02. 15:10

A Koreai Egyetem radiológus kutatói érdekes eredményeket közöltek az Észak-Amerikai Radiológusok Társaságának éves találkozóján. Ebben azt próbálják bizonyítani, hogy az okostelefon-függőség és az internetfüggőség jelentősen megváltoztatja a tinédzserek agyának működését szemben azokkal, akik ilyen függőségekkel nem rendelkeznek.

A Dr. Hyung Suk Seo által vezetett kutatócsoport általánosan használt mobilfüggőségi és internetfüggőségi tesztekkel állapította meg, hogy a részt vevő alanyok esetében mennyire jelentkezik ez a két állapot. Összesen egyébként tíz lányt és kilenc fiút vizsgáltak MRS, az agy képes feltérképezését lehetővé tevő technológia segítségével.

Amikor az eredményeket összehasonlították egy olyan kontrollcsoporttal, akik biztosan nem voltak függők, azt találták, hogy a tesztalanyok agyában alaposan eltér az ingerületátvivő anyagok, vagyis a neurotranszmitterek száma. Egészen pontosan a gátló hatású gamma-amino-vajsav (GABA) volt jelen magasabb mértékben, szemben a stresszre adott szervezeti válaszreakcióknál igénybe vett glutaminnal (Glx), amikből viszont kevesebb volt.

Forrás: National Review

A kutatók szerint ez játszhat közre abban, hogy a függőként kivizsgált tinédzserek esetében gyakrabban fordul elő a depresszió, az idegesség, a szorongás és az álmatlanság. Ezen tünetek meglétéről egyébként a tesztalanyok önmaguk is beszámoltak, így a kutatás ezeket a beszámolókat tulajdonképpen igazolta.

Érdekes, hogy ezt követően a tesztalanyok közül tizenketten részt vettek egy viselkedésterápián, ahol a fenti két függőségről próbálták leszoktatni őket. A terápia végén a kutatók ismét megvizsgálták őket, és azt találták, hogy az agyuk kémiai szerkezete helyreállt, és szinte teljesen beállt arra a szintre, mint amit a függőséggel nem rendelkező kontrollcsoportnál tapasztaltak.

Már csak egy probléma van...

Mindez elsőre ugyan meggyőzően hangzik, de a tudományos világ egyelőre szkeptikusan fogadja a kutatást és annak eredményeit. Chris Ferguson, a Stetson Egyetem pszichológus professzora például kiemeli, hogy a kutatás egész egyszerűen nem volt elég nagy ahhoz, hogy biztosan lehessen belőle eredményekre következtetni.

A tudós szerint probléma, hogy mindössze 19 alanyon végezték el a kísérleteket, ráadásul számára az eltérések is marginálisnak tűnnek. Ráadásul közel sem biztos, hogy egyértelműen a viselkedésterápiának köszönhető, hogy később a vizsgált tinédzserek agyában helyreállt a kémiai egyensúly.

Forrás: Video Blocks

A legnagyobb probléma viszont, hogy jelenleg egész egyszerűen nincs olyan fogalom a tudományos világban, hogy okostelefon-függőség vagy internetfüggőség. Így tehát a Koreai Egyetem kutatói egy olyan betegséget vizsgáltak, ami hivatalosan nincs definiálva, így tehát tulajdonképpen ők maguk határozták meg, hogy a kutatás során ezt hogyan értelmezik.

Ehhez hasonlóan hivatalosan videojáték-függőség sincs, habár többek között a WHO is azért lobbizik, hogy nyilvánítsák betegségnek. Azonban ez (is) a tudományos világban legalább annyi ellenvéleménnyel találkozik, mint amennyien támogatnák.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!