Ez a processzor lesz 2018 csúcsmobiljaiban

qualcomm snapdragon 845
Qualcomm Snapdragon 845
Vágólapra másolva!
Bemutatkozott a Qualcomm Snapdragon 845 lapkakészlet.
Vágólapra másolva!

A fogyasztóelektronikai eszközökbe processzorokat és lapkakészleteket tervező vállalatok minden évben frissítik a teljes kínálatukat. Ugyan nem feltétlenül a csúcskategóriás chipsetjeik kapják mindig a ténylegesen legfontosabb fejlesztéseket, azonban ezek a legnagyobb presztízsértékű termékek, és a technológia iránt érdeklődők részéről is ezek kapják a legnagyobb figyelmet, részben mivel előrevetítik a megfizethető kategóriás kütyük jövőjét.

Qualcomm Snapdragon 845 Forrás: Qualcomm

A Qualcomm most büszkén bemutatta a legújabb csúcstermékét, a Snapdragon 845 lapkakészletet.

Ez fogja meghajtani a 2018-ban piacra kerülő, androidos csúcsmobilok többségét.

A vállalat szerint az elődjéhez képest csak egy kisebb frissítésről van szó, de azért elég sok újdonság akad benne, amelyekkel akár reklámozhatják is majd az okostelefonjaikat a gyártók.

A lapkakészlet maradt 10 nanométeres, a processzora pedig nyolcmagos. A processzormagok órajelét 19 százalékkal emelte meg a Qualcomm, így a négy energiatakarékos maximum 1,8 GHz-en, míg a négy nagy teljesítményű akár 2,8 GHz-en is működhet. Ettől független a processzorteljesítmény állítólag 25 százalékkal nőtt, ami az architekturális fejlesztések mellett a több gyorsítótárra vezethető vissza.

Forrás: Qualcomm

Természetesen a grafikus processzoron is reszelt a Qualcomm, az Adreno 630 akár 30 százalékkal is gyorsabb lehet az előd Snapdragon 835-ben használt modellnél. Virtuális valóságos felhasználás terén is jobb az új Adreno, 120 Hz képfrissítési sebesség mellett képes meghajtani két 2K felbontású kijelzőt. A témánál tartva a lapkakészlet konkrét támogatást kínál a VR esetében fontos kiegészítő funkciókhoz, ilyen például a teljesen térbeli fejkövetés, a szemkövetés, és a kézkövetés.

Videózás terén is akad pár újítás a Snapdragon 845-ben, a termék 10 bites színmélység mellett képes 60 képkocka/másodperc sebességű 4K-videókat rögzíteni. Lassított felvételek 720p felbontásban akár 480 fps-sel is készíthetőek.

A telefonok esetében persze kulcsfontosságúak a vezeték nélküli kommunikációs technológiák. A lapkakészletben lévő LTE modem akár 1200 Mbit/s sebességű letöltésre is lehetőséget kínál, a WiFi chip pedig

támogatja a 60 GHz-es spektrumon működő WiFi ad szabványt.

Ez nem a WiFi ac utódja: az ad-szabványt kifejezetten rövid hatótávolságú kommunikációra tervezték, néhány méteres távolság esetén akár 4,6 Gbit/s átviteli sebességet is nyújthat. Remek lehet akkor, ha két helyi eszköz között szeretnénk nagy fájlokat küldözgetni.

Végül megemlítendő, hogy a Qualcomm Snapdragon 845 kevesebb áramot fogyaszt, mikor készenléti állapotban hangparancsok után hallgatózik, a Bluetooth 5 áramkörében lévő egyedi fejlesztés pedig akár 50 százalékkal is csökkentheti a vezeték nélküli fülhallgatók által okozott akkumerülést.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!