Feleslegesen perelt Lindsay Lohan, nem hasonlít a szereplőre

Vágólapra másolva!
Úgy néz ki, hogy négy éve húzódó per végére került pont. Lindsay Lohan nem hasonlít egy játék szőke szereplőjére...
Vágólapra másolva!

Az inkább botrányairól, mintsem kiemelkedő alakításairól hírhedt színésznő még évekkel ezelőtt perelte be a Grand Theft Auto 5 készítőit, amiért szerint a játék egyik karakterét (aki ráadásul a hivatalosan képeken is bőven megtalálható) róla mintázták, azonban ehhez sosem kérték az engedélyét.

Forrás: GameWallpapers

A játékon belül a hölgyet Lacey Jonasnak hívják, és a játékosok egy sikátorban futhatnak össze vele, miközben a lány éppen a paparazzi fotósok elől próbál bújkálni. Ezt követően megtudjuk, hogy ő egy szinésznő és énekesnő, és hogy egy "generációt képvisel" a hangja.

Sok tehát a hasonlóság, és ez még nem ér itt véget. A játék töltőképernyőin egy Lindsay Lohanre meglehetősen hasonlító szőke lányt mutatnak, egyszer amint éppen piros bikiniben feszít, és egy "béke" jelet mutat az ujjaival, máskor pedig éppen egy rendőrnő próbálja elvinni bilincsben, miközben hatalmas napszemüveget visel. Az nem biztos, hogy a kettő ugyanaz, de mindenesetre nagyon hasonlítanak egymásra, és az is tény, hogy emlékeztetnek a színésznőre.

Forrás: GameWallpapers

Lohan annak idején, még 2014-ben azért indította a pert, mert szerinte a játékot készítő Rockstar Games az ő stílusa, kinézete, öltözködése, egyedi kiegészítői, hajviselete és napszemüvege alapján modellezte a karaktert. Mindezt persze az ő beleegyezése nélkül.

New York állam bírósága 2016-ban már Lohan ellen döntött, ám a hölgy ügyvédei feljebb vitték az ügyet. Egyébkét már akkor is számos médium és szervezet kérte a bíróságot, hogy ítéljenek a színésznő ellen, különben nagyon komoly következményei lehetnek ennek az egésznek. A precedensre építő amerikai jogrendben ugyanis ettől kezdve már szinte mindenki perelhetett volna mindenkit, aki egy kicsit is hasonlít egy fikcionális karakterre.

Forrás: Pinterest

A bíróság egyébként egy véleményben közölte, hogy egy virtuális karakter adott esetben igenis tekinthető egy valós személyiség művészi megjelenítésének.

Ezzel tehát úgy látszik, hogy Lindsey Lohan ügye véget ért, és négy évnyi pereskedés után sem tudott pénzt lehúzni a Rockstar Gamesről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!