A techhíreket régóta követők valószínűleg hallottak már a notórius Prenda Law ügyvédi irodáról, a Paul Hansmeier és John Steele által jegyzett vállalat 2010 és 2013 között körülbelül 6 millió dollárt, olyan 1,7 milliárd forintot perelt ki a pornófilmeket letöltött torrentezőkből. A kérdéses időszakban anonim kalózokat citált bíróság elé, a netszolgáltatóikon keresztül azonosította őket, majd több ezer dolláros kártérítési követelésekkel állt elő.
A rendkívül agresszív Prenda Law magukat sérthetetlennek gondoló ügyvédeivel elég gyorsan tele lett a bírók hócipője, részben mivel a kezdetektől fogva bűzlött valami a vállalkozás körül. Egyszer például azért szüntette meg a bíró az egyik pert, mert a Prenda képtelen volt bizonyítani, hogy az általa állítólag képviselt Sunlust Pictures egyáltalán létezik.
A nagy áttörés 2015-ben történt, a bírók bejelentéseire válaszul az USA államközi ügyészi hivatala eljárást indított a Prenda ellen.
Ennek során kiderült, hogy a Prenda Law soha nem képviselt erotikus filmek jogait birtokló vállalkozásokat, a felperesként megjelölt cégek vagy az ügyvédek tulajdonában voltak, vagy szimplán nem léteztek. Emellett a perekben említett felnőtt filmeket a Prenda ügyvédeinek a megbízásából készítették, az egyikük testvére pedig maga töltötte fel videókat a The Pirate Bay-re, hogy letöltsék azokat a gyanútlan torrentezők, és így a Prenda perelni tudja őket.
Az ügyész végül rengeteg vádpontot hozott fel a Prenda ügyvédei ellen, ezek a pénzmosástól a hamis tanúzáson és az identitáslopáson át többféle típusú csalásig széles spektrumon mozogtak.
John Steele még 2017-ben bűnösnek vallotta magát, azonban Paul Hansmeier csak tavaly augusztusban egyezett ki az ügyésszel.
Az ügyben eljáró bíró a héten elsőként Hansmeier kapcsán hozott ítéletet: a volt ügyvédet
14 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte,
továbbá ki kell fizetnie másfél millió dollár kártérítést az áldozatainak. Emellett ha letölti a büntetését, akkor utána még két évig egy pártfogó felügyelő társaságát kell majd élveznie.
Steele ítélethirdetése júliusban esedékes.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!