Felháborította az ügyfeleit egy mobilszolgáltató

DirecTV, AT&T
Vágólapra másolva!
Megtévesztően azonnali telefonvásárlásra sarkallta őket.
Vágólapra másolva!

Nem szárnyalnak az Egyesült Államokban az okostelefonok eladásai, amitől nincsenek elragadtatva a mobilszolgáltatók. Ilyen esetekben leárazásokkal és egyéb promóciókkal szoktak előállni a cégek, amit többek az AT&T is megtett, sőt: pluszban megfejelte azokat egy szándékosan félrevezető levéllel.

AT&T Forrás: Shutterstock

Az elmúlt napokban az AT&T több ezer ügyfelének küldött ki egy tájékoztató e-mailt, amely szerint hamarosan átáll a legújabb hálózati technológiákra, azonban a készülékeik nem támogatják ezeket, így új telefonok vásárlása nélkül szolgáltatás nélkül fognak maradni. Természetesen a munkatársai szívesen segítenek egy új és kompatibilis készülék kiválasztásában.

A kérdéses technológiai fejlesztés alatt azt kell érteni, hogy az AT&T le fogja állítani a 3G-s hálózatát: ha ez megtörténik, akkor minimum 4G kell majd a mobilnetezéshez, továbbá a cég által jóváhagyott, VoLTE-s mobil a hanghívások bonyolításához.

Ez érthető, de elfelejtette megemlíteni a cég, hogy a 3G leállítására csak 2022 februárjában fog sor kerülni.

Amelyik régebbi telefonok jelenleg működnek a hálózatán, azokat másfél évig még nem lesz muszáj lecserélni, a belátható jövőben egyetlen ügyfél sem veszíti el az átállás miatt a szolgáltatásokhoz való hozzáférését.

Az átlagemberek értelmezésében a „hamarosan" és a „18 hónap múlva" nincsenek egy kategóriában.

Különösen rossz ízt hagyott sokak szájában, hogy a minél előbbi telefonváltásra pont a koronavírus-járvány kellős közepén próbálja megtévesztően rávenni az ügyfeleit a cég. Egyrészt a mobilszolgáltatás elveszítésével való riogatás ilyenkor etikailag megkérdőjelezhető, másrészt a csökkenő mobileladások egyik oka pont a koronavírus gazdasági hatásaiban keresendő.

Frissítés: az AT&T elnézést kért a félrevezető levél miatt, állítása szerint a jövőben tisztábban fogja kommunikálni az ügyfelek felé a változásokat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!