Kiderült, hogy mivel rúgna labdába az új Nokia csúcsmobil

Vágólapra másolva!
108 megapixeles fő kamerát és 120 Hz-es kijelzőt kaphat a Nokia 9.3 PureView.
Vágólapra másolva!

A Motorolához hasonlóan a Nokia sem mostanában mutatott be csúcsmobilt. Ami azt illeti, a HMD Global egyetlen próbálkozása a Nokia 9 PureView volt, ami későn jött, és csúfos bukásnak bizonyult. Az utódot előbb elkaszálták, majd többször elhalasztották, de végül csak jön majd a Nokia 9.3 PureView. A második negyedévben azonban már biztosan nem, a járvány miatt ugyanis még tovább csúszik.

Forrás: androidpit

De egyáltalán mivel válaszolna a HMD Global a jelenlegi csúcsmobilokra? Állítólag az új Nokia 9.3 PureView 120 Hz-es kijelzőt kapna, a fő kamerája pedig 108 megapixeles lenne. A Nokia rengeteget kísérletezett, eredetileg hagyományosabb kamerarendszert akart, végül azonban leszavazta az ötletet. Így pedig optikailag is csak egyetlen lencsét stabilizálnak majd, ami annyira azért nem bíztató hír, pedig több mint 10 prototípus készült már a mobilból.

A Snapdragon 865 rendszerchip persze adott lesz, de nagy kérdés, hogy mennyit késik a Nokia 9.3 PureView. Nem kizárt, hogy mire megjelenik, megint egy lépéssel a konkurencia mögött találja magát a HMD Global. A siker kulcs azonban valójában a megfelelő árazás is lehet, hiszen egyre többen háborodnak fel azon, hogy az eddigi ártakarékos gyártók is már 1000 eurós árazásban gondolkoznak (lásd Xiaomi, OnePlus).