Ezt tudja ma egy jó középkategóriás okostelefon

Samsung, Galaxy A52s, Android, okostelefon, teszt
A Super AMOLED kijelző színei gyönyörűek.
Vágólapra másolva!
Nem túl drága, nem is az olcsó kategória képviselője a Samsung Galaxy A52s. Kipróbáltuk, mit tud.
Vágólapra másolva!

A reklámokból ömlenek ránk a csúcsmobilok, amelyek csodálatos, félelmetes tudású, ám igen sokba kerülő készülékek. Pont emiatt sokan vannak, akiknek ez már túl sok, akik vagyonokat költeni nem akarnak, de azért mégiscsak egy megbízható, alapvetően jól használható telefonra vágynak, amivel akár játszani vagy filmezni is lehet. Rájuk várnak a szürke eminenciások, azaz a középkategóriás telefonok, amelyek nem kifejezetten olcsók, de nem is különösebben drágák, sokoldalúak, és akár évekig megállhatják a helyüket.

A Super AMOLED kijelző színei gyönyörűek Forrás: Origo

r e modellek jellemzően a háttérbe szorulnak a sztárok mögött, azért a nagy piaci résztvevők komoly hangsúlyt fektetnek rájuk, hiszen az eladások jó részét ezeknek köszönhetik. A Samsung, mint az iparág egyik megkerülhetetlen szereplője, is nagyban épít rájuk, amit tökéletesen bizonyít, hogy idén több új ilyen termékkel is színre léptek. Ősszel mutatkozott be a Galaxy A52 legfrissebb változata, az A52s, amely e kategórián belül is valahol középen található. Ez már a külsején is meglátszik, hiszen megjelenésében messze van a vállalat legdizájnosabb, legtrendibb mobiljaitól.

Hétköznapi megjelenés

Ez azt jelenti, hogy nem lehet összehajtani, és a képernyője sík, tehát a széleken sem hajlik rá a készülékházra. A kávái nem túl vékonyak, a 84,9% képernyő/készülékház arány sem túl impozáns, de az összeillesztés minősége remek, a fogása kényelmes, szóval amellett, hogy nem egy feltűnő jelenség, igazából nem is lehet belekötni semmibe.

Komplex kamerarendszerrel látták el Forrás: Origo

Egy ilyen készülékre ma már senki, sehol nem kapja fel a fejét, ám szégyenkeznünk sem kell miatta. Ráadásul megkapta az IP67 védettséget, tehát por- és vízálló, ami bizony ebben az osztályban egyáltalán nem számít általánosnak. A hátlapja kifejezetten ízléses, matt, de mivel azért illik bedugni egy tokba, emiatt ennek oly sok jelentősége azért nincs.

Kamerák

Manapság az egyik fő szempont egy telefon megítélése során sokak számára, hogy milyenek a képalkotási tulajdonságai, és e téren a Galaxy A52s egészen jól teljesít. A 64 megapixeles főkamerával akár este sötétben is lehet remek képeket készíteni.

Este is lehet vele normális képeket lőni Forrás: Origo

Emellett található rajta egy 5 MP-es ultraszéles látószögű egység is, amely nagyon hasznos lehet, ám csak viszonylag jó fényviszonyok mellett használható, mert kevés fénynél borzasztóan zajos lesz a végeredmény. Ugyanezt mondhatjuk el az ultraközeli célpontok "levadászására" szolgáló, szintén 5 megapixeles makrókameráról is. A portré mód nem hiányzik, és a tapasztalataink szerint egész jó hatékonysággal homályosítja el a hátteret, de ez is csak világosban alkalmazható.

És napfénynél sem mond csütörtököt Forrás: Origo

A videós képességei nem eget rengetőek, hiszen 8K mód nincs, és a 4K esetében is be kell érni a másodpercenkénti 30 képkockás rögzítési sebességgel. Ez pedig a gyorsabb mozgásokhoz már kevés. Viszont, ha valaki beéri Full HD-val, akkor már ezzel sincsen probléma. Ráadásul a stabilizátort sem spórolták ki belőle, aminek hála akár séta vagy autózás közben is lehet vele egészen korrekt videókat felvenni. A régebbi Samsung telefonokból már ismerős lassítás, illetve szuperlassítás opció sem hiányzik, amelyek segítségével igen-igen látványos anyagok hozhatóak össze.

Képernyő

Kijelzőfronton aztán pedig végképp nincs oka szégyenkezésre a terméknek. Egy saját fejlesztéés gyártású, 6,5 inches Super AMOLED képernyőt kapott, amelynek tónusai ragyogóak, a kontrasztja hibátlan, a betekintési szöge is tökéletes. A maximális képfrissítési rátája 120 Hz, azaz kétszer annyi képkocka megjelenítésére képes, mint a hagyományos rokonai. Ennek köszönhetően a lapozás, scrollozás finom, akadozásmentes, és már akad pár játék is, amellyel ki lehet használni ezt a sebességet.

A képernyő napfényben is jól látható Forrás: Origo

A mozgásmegjelenítés hibátlan, a legjobbnak számító HDR10+ szabvány támogatása is megoldott, és a viszonylag nagy, méréseink szerint 1085 nites maximális fényerő miatt a nagy dinamikatartomány kifejezetten látványosan jelenik meg. 1080x2400 képpontos, aminél ugyan már vannak nagyobb felbontású készülékek, viszont ez a részletesség bőven megfelelő, a képi világ így is kellően éles. Azt érdemes megjegyezni, hogy a kijelzőt Corning Gorilla Glass 5 üveg óvja a karcolásoktól, de azért a nagyobb ütésektől, csapásoktól ez sem tudja megóvni.

Használat közben

4500 mAh-s akkumulátort kapott, ami a mai trendeknek megfelelően nem cserélhető sajnos házilag. Ez teljesen jó kapacitásnak számít, és az üzemidő elérheti használattól függően a 8-11 órát. A gyorstöltés terén jelentősen elmarad a jelenlegi élvonalat képviselő termékektől, hiszen amíg mondjuk az új Xiaomi 11T Pro 120 wattot tud, itt be kell érni 25 wattal. De ezt azért túl lehet élni, nem mondanánk óriási problémának.

A termékbe nyolcmagos Snapdragon 778G processzor, 6 GB RAM és egy Adreno 642L grafikus chip került, ami nem kiemelkedő, de a középszintnél azért erősebb hardver.

Ezt bizonyították a szintetikus tesztek és a gyakorlati tapasztalataink is. Azaz, a készülék mindenre jó, de kisebb-nagyobb kompromisszumok megkötésére azért készteti az embert. Például elfut rajta az összes játék, de előfordulhat, hogy a grafika részletességéből le kell venni. És ez az oka annak is, hogy a nagy felbontású videók szerkesztése már nem esik jól, vagy, hogy várni kell egy ilyen picit az ilyen állományok betöltésére. Mindenesetre általános hétköznapi használathoz gond nélkül megteszi, és jó eséllyel évekig használható marad. A beépített hangszórói hozzák a megszokott mobilos szintet. Azaz, nem különösebben hangos a termék, a basszusokat nem hallani, zenehallgatásra gyakorlatilag alkalmatlan, hiszen a hangzás steril, vékony. Ha viszont rádugunk egy fülhallgatót, lényegesen jobb a hangminőség. Azt fontos megjegyezni, hogy egy 5G-kompatibilis eszközről van szó, amely tehát támogatja a legmodernebb, legnagyobb adatátviteli sebességet biztosító mobilkommunikációs szabvány használatát.

Végszó

Kezdjük a legfontosabbal: arra, amire ezt a terméket kitalálták, tökéletesen alkalmas.

A Samsung Galaxy A52s egy ízig-vérig középkategóriás termék, amely 130 000 forintba kerül, és a tudásához képest ez az összeg teljesen rendben van.

Arra nem képes, hogy a csúcsmodelleket megszorongassa, de egy tisztességesen összerakott, sokoldalú és korrekt okostelefon. Bátran tudjuk ajánlani mindenkinek, aki egy ilyen kategóriájú készülékben gondolkodik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!