Szokatlan dizájnt hoznak az LG különc tévéi

LG Objet TV
Vágólapra másolva!
Az egyik okostévét szövet borítja, a másikban akkumulátor van, és odébb lehet vinni.
Vágólapra másolva!

A Lifestyle TV széria keretében belül mutatott be két új különc tévét az LG – mindkettőt a januári CES-en állítja majd ki. A modern életstílushoz kitalált tévék közül az Object TV-ből több modell is van, a startkor a 65Art90 lesz majd elérhető. Ehhez Kvadrat szövet takarórész készült, bézs, vörös és zöld szín létezik.

LG Objet TV Forrás: lg

Kikapcsolt állapotban a szövet felemelkedik, és a tévé nagyját eltakarja. Ebből már sejthető, hogy az LG a Samsung The Frame szériájának állít riválist: mutatós, drága tévékkel. A tévé falra is szerelhető egyébként. Annyit lehet tudni egyelőre még róla, hogy OLED Evo panelt kap, az árára a CES-en derül fény, Dél-Koreában úgy 8500 dollárba kerülhet.

A másik különc tévé a StandbyME lett, amely 27 hüvelykes LCD-panelre épít, van benne akkumulátor, érintésérzékeny, továbbá a képernyő forgatható is. Így szobáról szobára cipelhető, de üzleti felhasználásra is ideális. Akkumulátorról három órát üzemel, HDMI és USB portjai is vannak, mobilról vezeték nélkül streamelhető rá tartalom.

LG StanbyME Forrás: lg