Óriási csapás érte az Apple és a Google appáruházait

apple tim cook
Tim Cook azonnali intézkedéseket vezet be
Vágólapra másolva!
Nem tilthatják a dél-koreai fejlesztők számára az alternatív fizetésfeldolgozók használatát.
Vágólapra másolva!

Az Apple és a Google világszerte kötelezik a mobilos appáruházaikban alkalmazásokat és játékokat kiadó cégeket a saját fizetésfeldolgozó rendszereik használatára, hogy jutalékot csippenthessenek le a mikrotranzakciós bevételükből. A helyzet természetesen felkeltette egyes versenyhatóságok és politikusok figyelmét, ez a praktika jelenti az egyesült államokbeli Epic vs. Apple per központi témáját is.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója Forrás: AFP/Justin Sullivan

Részben ezért sem jött jól a vállalatoknak, hogy Dél-Korea törvényben fogja megtiltani számukra a saját fizetésfeldolgozó rendszereik használatának kötelező tételét az appfejlesztők számára. A szabályozás kedden átment a dél-koreai országgyűlésen, a szentesítéséhez csak alá kell írnia Mun Dzsein elnöknek, ami minden bizonnyal megtörténik majd, hiszen az elképzelés egyik hangos támogatójáról van szó.

Ezzel Dél-Korea lesz az első ország, amely törvényben tiltja meg a vállalatok számára, hogy a monopolhelyzetben lévő mobilos appáruházaikból kitiltsák a rivális fizetési szolgáltatókat.

Az Apple és a Google elégedetlenek a fejleménnyel, állításuk szerint az alternatív fizetési rendszerek képbe való beemelése veszélybe sodorja a mobileszközökön appokat vásárlók biztonságát, az elhibázottnak és elkapkodottnak tartott törvény negatív hatásait nem mérték fel kellőképp a honatyák.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!