Ingyen telefont kapnak a mobilszolgáltató ügyfelei

Nokia, 800, Tough, butafon, teszt
Terepre szánják.
Vágólapra másolva!
Magyarországon sokkal jobb készülékekre is lecsaphatnak az érintettek.
Vágólapra másolva!

Világszerte megkezdődött a 3G mobilhálózatok lekapcsolása vagy annak előkészítése, ám a mobilozók egy parányi, tipikusan idősebb tábora nehezen adja fel a 4G-t nem támogató, nyomógombos készülékét. Most épp az egyesült államokbeli Verizon Wireless került emiatt lépéskényszerbe, a rivális AT&T és T-Mobile USA példáját követve hamarosan elkezd ingyen telefonokat küldözgetni az érintett ügyfeleinek, véletlenszerűen Orbic Journey V, TCL Flip Pro, vagy Nokia 2720 V Flip modelleket kapnak.

Akadnak bőven 4G-t is támogató alapmobilok az olyanoknak, akik ódzkodnak az okostelefonoktól Forrás: Nokia

Mindeközben a 4G-t még nem támogató mobilokat használók Magyarországon állami támogatással vásárolhatnak maguknak új nyomógombos készüléket vagy okostelefont, ráadásul a korábbi 20 ezer forint helyett immáron 40 ezer forint az anyagi támogatás összege.

A mobilszolgáltatók mellett számos kártyafüggetlen készülékeket áruló kereskedés is részt vesz a programban, a nyomógombos alapmobiloktól az okostelefonokig minden elérhető a régi készülékek tulajdonosai számára, így mindenki talál magának ingyen, vagy további igények esetén rendkívül kedvező áron megfelelő modellt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!