Teljes gőzzel folyik a The Witcher 4 fejlesztése

the witcher vaják videojáték cd projekt red
Készül már a negyedik The Witcher
Vágólapra másolva!
A CD Projekt munkatársainak közel felét már ráállították a játékra.
Vágólapra másolva!

Az alapjáték megmentését és a Phantom Liberty kiegészítő kiadását követően befejeződött a CD Projektnél a Cyberpunk 2077-es korszak, most pedig a vállalat a legújabb üzleti jelentésében hírül adta, hogy teljes fordulatszámra kapcsolt a milliók által várva várt The Witcher 4 fejlesztése.

Készül már a negyedik The Witcher Forrás: CD Projekt

A befektetőknek nyújtott tájékoztatás alapján jelenleg közel 330-an dolgoznak a játékon, 2024 közepére pedig várhatóan 400 felé emelkedik majd a projekten munkálkodók száma. A játékról jelenleg semmit sem tudni azon túl, minthogy a trilógiával ellentétben nem Ríviai Geralt lesz a főszereplője.

Ráadásul nem ez az egyetlen a The Witcherrel kapcsolatos projekt a lengyel cégnél, a nemrég felvásárolt The Molasses Flood stúdiójánál is készülőben van egy a franchise-hoz tartozó termék, plusz valamikor remake készülhet az első részből.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!