Kiderült, mikor térhetnek vissza az agyevő gombák

The Last of Us
Vágólapra másolva!
Bejelentették, hogy mikor érkezik a The Last of Us második évada. A sikeres játékból készült még sikeresebb sorozat sajnos nem egyhamar folytatódik.
Vágólapra másolva!

A rajongók körében kiváló, a szélesebb közönség körében pedig jó fogadtatásban részesült a Naughty Dog által életre hívott The Last of Us tévésorozatos feldolgozása, az HBO idén január és március között tette elérhetővé az első évad részeit. Ennek megfelelően soha nem is volt kétséges, hogy a vállalat berendeli a második évadot, azonban a várható befutásának ideje erősen kérdéses volt az írók és a színészek sztrájkjai miatt.

Bella Ramsey és Pedro Pascal vitték a főszerepeket az első évadban Forrás: HBO

Szerencsére Hollywoodnak sikerült az elmúlt hetekben rendeznie az anyagi és egyéb jellegű vitáit az érintettekkel, így több hónapos leállások után végre folytatódhattak a filmeken és a tévésorozatokon a munkálatok, újból képesek tervezni a produkciós cégek.

Ennek jóvoltából az HBO többek közt formálisan bejelentette, hogy a The Last of Us is vissza fog térni a második évadra, azonban az elérhetővé válására csak 2025-ben számíthatnak a rajongók. Ez nem okozott nagy meglepetést, a sorozat körüli fejleményeket követőek jó eséllyel hallották, hogy csak valamikor 2024 elején kezdődhet meg a második játék eseményeit feldolgozó évad forgatása.

Tovább hátráltathatja a munkát, hogy a hírek szerint még nem találtak végleges színészt Abby, az évad egyik kulcsfigurájának a szerepére; a problémát minél előbb meg kell oldani, különben akár még emiatt is csúszhat a munka megkezdése.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!