Ellophatták az önvezető Apple autó titkait

Még senki nem tudja, hogy fog kinézni az Apple autója, ez is csak egy elképzelt koncepció.
Vágólapra másolva!
Azzal vádol az USA egy korábbi Apple-dolgozót, hogy megpróbálta ellopni az Apple technológiai titkait.
Vágólapra másolva!

Több olyan pert is indított az USA, amelyben más országok javára történő technológiai lopás miatt vádolnak konkrét személyeket. Az egyikben egy korábbi Apple-mérnök, a 35 éves Weibao Wang a vádlott.

Még senki nem tudja, hogy fog kinézni az Apple autója, ez is csak egy elképzelt koncepció. Forrás: Origo

Korábban Kaliforniában lakott, 2016-ban vette fel az Apple. 2017-ben elfogadott egy amerikai állást egy kínai cégtől, amely önvezető autókat fejlesztett – de csak 4 hónappal később tájékoztatta az Apple-t erről.

Mielőtt távozott, nagy mennyiségű bizalmas adathoz fért hozzá. A hatóságok 2018-ban a lakásán lévő gépeken nagy mennyiségű adatot találtak az Apple-től. A házkutatás után a férfi Kínába repült. A tippek szerint az Apple 2014 óta fejlesztés alatt álló, önvezető autójának titkait lophatta el.