Három nulladik napi hibát javított a Microsoft

windows update
Száznál is több sérülékenységet javított 2023. októberi patch kedden a Microsoft
Vágólapra másolva!
Emellett pedig megszűnt a Windows 11 első főverziójának támogatása.
Vágólapra másolva!

Kedd este menetrend szerint megérkeztek a Microsoft támogatott termékeihez a havi rendszeres hibajavítások, a vállalat összesen 104 sebezhetőséget foltozott be többek közt a Windowshoz és az Office-hoz hasonló termékeiben. Ezek közül 12 kapott kritikus besorolást, aktívan kihasznált nulladik napi sebezhetőségekből pedig hármat szüntetett meg a vállalat.

Száznál is több sérülékenységet javított 2023. októberi patch kedden a Microsoft Forrás: Origo

A nulladik napiak nem túl vészesek, a legcsúnyább a Skype for Business jogosultságkiterjesztést lehetővé tett bugja, emellett helyi támadók a WordPaden keresztül jelszót tudtak lopni, a Windowsokon futó webszerverek ellen pedig túlterheléses támadás volt indítható egy új technikával.

A mostani hibajavító kedd talán legérdekesebb fejleménye, hogy utoljára kapott biztonsági frissítést a Windows 11 eredeti 21H1 főverziója, így aki eddig megakadályozta a tavaly ősszel kiadott 22H2 nevű utódjának a telepítését, az jobban teszi, ha felhagy a blokkolással. Nem tudni, hogy a Windows 11-es gépek mekkora hányadán fut a régi főverzió, a Microsoft nem közöl releváns adatokat.

A Microsoft frissítései napokon belül automatikusan települnek a számítógépekre, de az installációjuk manuálisan megsürgethető a Gépház alkalmazás Windows Update részében.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!