Az Apple beismerte, hogy gyári hiba okozta az iPod Nano vásárlóit bosszantó kijelzőhibákat, de mindössze a készülékek kevesebb mint egytized százalékát érinti a probléma.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0509/20050926torottipo.jpg)
Törött kijlező
A cég egyben fel is ajánlotta, hogy ingyenesen kicseréli azokat a Nanókat, amelyeknek kijelzője különösebb külső behatás nélkül sérült meg vagy romlott el - adta hírül a BBC. A gyártó hangsúlyozta, hogy nem tervezési hiányosságról van szó, csupán egy hibás szériáról, és a zenelejátszót nem kell különösebben félteni a sérülésektől. A Nano burkolatának anyaga ugyanis megegyezik a legnagyobb iPod-modellével, amelynek strapabíró képességével semmi probléma nincs.
Az Apple szeptember elején mutatta be a 2 és 4 gigabájtos flashmemóriával szerelt, színes kijelzős, ceruzavékonyságú iPod Nanót. A készülék egyelőre csak Észak-Amerikában kapható, Európában október közepén kerül majd a boltok polcaira. A rendkívül sikeresnek bizonyult modell vásárlói viszont hamarosan arról kezdtek panaszkodni, hogy a Nano képernyője hihetetlenül könnyen törik és szinte magától karcolódik. A pórul járt felhasználókat különösen azért bosszantotta az eset, mert az Apple termékeit ennél megbízhatóbbnak tartották, ráadásul a sérülések úgy keletkeztek, hogy a cég által reklámozott módon - zsebben - hordták magukkal a zenelejátszót.
Mint kiderült, a Nanók nem kívül sérültek meg, hanem belül: kijelzők az átlátszó műanyag burkolat alatt pattantak el, de már a rajtuk keletkezett apróbb sérülések is használhatatlanná tették a Nano képnézegető funkcióját. Az egyik amerikai iPod-szervíz fel is emelte a modell javítási díját, arra hivatkozva, hogy "tömegesen" futottak be hozzájuk sérült kijelzős modellek.
A panaszoldal már nem él
Az egyik iPod-fanatikus, az egyébként üzleti tanácsadóként dolgozó Matthew Peterson weboldalt is indított, ahol a pórul járt felhasználók eseteit gyűjtötte, és elmondása szerint volt olyan, hogy 30 levelet kapott óránként. A fiatalember leállította a panaszoldalt, miután a gyártó elismerte a konstrukciós hibát: már csak "Az Apple helyesen cselekszik" felirat látható az oldal tetején, és egy rövid magyarázat. A zenelejátszót korábban tesztelő szaklapok egyébként nem erősítették meg, hogy a Nano sérülékenyebb lenne az átlagosnál, és a felhasználók tapasztalatai is megoszlottak az ügyben.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?