A producerek egy része a HD DVD-hez pártolt, mert elterjedt a hír, hogy a Blu-ray-en nem lehet pornót kiadni.
A Las Vegasban közvetlenül a CES után rendezett AVN Adult Entertainment Expón több pornóproducer is úgy nyilatkozott a sajtónak - többek közt az IDG-nek -, hogy csak HD DVD-n adják ki filmjeiket, mivel a Blu-ray tábor elzárkózott a pornótól. Az egyik nagy kiadó, a Digital Playgrounds alapítója elmondta: az általa megkeresett Blu-ray gyártó cégek nem hajlandók pornófilmeket sokszorosítani a formátumot kidolgozó Sony retorziójától tartva.
A VHS is pornóval futott be
Miután Joone-t több ilyen cég is visszautasította, a producer úgy döntött, HD DVD-n jelenteti meg kiadványait, és a vásár más résztvevői is ugyanerről számoltak be. A Blu-ray szövetség alelnöke, Marty Gordon viszont hivatalos közleményben cáfolta, hogy tiltanák az erotikus tartalmak megjelentetését, és minden kiadóval nyitottak az együttműködésre.
Az elemzők szerint a Sony önmagában nem is tehetné meg, hogy letiltja a Blu-rayről az erotikus tartalmakat, mivel az partnerei - többek közt a Philips, a Samsung és a Panasonic - érdekeit is sértené. Sokak szerint az új DVD-formátum nem lehet sikeres ilyen kiadványok nélkül, mivel annak idején a VHS elterjedéséhez is nagyban hozzájárult a pornókazetták népszerűsége.
Tévedés vagy megtévesztés?
Most azonban úgy tűnik, mégsem a pornóipar dönti majd el a DVD-háborút annak ellenére, hogy a hamis híresztelések miatt első körben több kiadó is a HD DVD mellett tette le a voksát. A sajtó azt is csak találgatni tudja, hogy Joone miért járt pórul a Blu-ray gyártókkal. Elképzelhető, hogy a Digital Playgrounds vezetőjének alkudozás helyett egyszerűbb volt a rivális formátumhoz pártolni, miután többen is elutasították ajánlatát, de az sem kizárt, hogy a HD DVD lobbi áll az ügy hátterében.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.