Cybersport-verseny zajlott Szolnokon

Vágólapra másolva!
A 72 nevezett közül 60 csapat mérkőzött meg május 20-án, pénteken délután Szolnokra a hazai  cybersport egyik legnagyobb eseményére, a Gody Professional Seriesen.
Vágólapra másolva!

A pénteki ünnepélyes megnyitóra a szolnoki Tiszaligeti Olajcsarnokban került sor, ahova a 300 versenyző mellett, több szponzor, támogató és közel 600 fős nézőközönség érkezett. A szervezők közel 15 fős csapata (akiket több mint 20 fős kiszolgáló személyzet is támogatott) február óta készült a nagyszabású eseményre, hisz az idei megmérettetés már a Counter Strike párizsi világbajnokságának kvalifikációs versenyévé lépett elő.

A pénteki megnyitó után 32 bemelegítő és hangulatfokozó mérkőzésre került sor, de a nagy küzdelmek a második napon kezdődtek. Szombaton a több mint 300 komplett számítógéppel és 50 szerverrel felszerelt sportcsarnokban a 300 versenyző 101 mérkőzést játszott. A nap végére már a továbbjutó csapatok névsora is összeállt. A vasárnapi nap folyamán a továbbjutott csapatok 4 döntőt játszottak, és a végső küzdelem után az xDk csapata került ki győztesen. Az xDk csapat tagjai július 6. és 10. között képviselik Magyarországot az ESWC 2005 nagydöntőjén.

A Gody Professional Series (GPS) csapata tervezte meg, állította össze, tesztelte és 3 napon keresztül üzemeltette a teljes infrastruktúrát, amelynek méretéről talán az is árulkodik, hogy 7 km kábelt használtak fel, melyből 2,5 km erősáramú vezeték. Az informatikai infrastruktúra egy közepes internetszolgáltató méretének felel meg, a szponzorok által biztosított hardvereken és szoftvereken felül saját tervezésű és fejlesztésű, speciálisan erre a versenyre fejlesztett szoftverek is segítették a verseny lebonyolítását. A következő egész hétvégés, több száz versenyzőt fogadó GPS lan partyra augusztusban kerül sor, melynek érdekessége, hogy itt nem csak hazai, hanem európai csapatok mérik össze tudásukat és ügyességüket.