A jövő év legszuperebb kütyüjei

Vágólapra másolva!
Bár a világ legrangosabb szórakoztatóelektronikai vásárát, a CES-t csak januárban rendezik meg, az ott bemutatásra kerülő kütyüknek már most kiosztották az innovációs díjakat. A harmincöt kategória legérdekesebb ketyeréit gyűjtöttük össze.
Vágólapra másolva!

A CES honlapján már publikálták azoknak a nyertes kütyüknek a listáját, melyet a szakmai zsűri a legérdekesebbnek talált a jövő januárban bemutatásra kerülő technológiák vagy konkrét termékek közül. A tavalyi helyezetteket itt lehet átböngészni.

Forrás: [origo]
A HP Touchsmart PC - a legjobb hardver

A technológiai seregszemle zsűrije a legjobb hardvernek a Hewlett-Packard legújabb érintőképernyős PC-jét találta. Az Apple iMac távoli rokonának tekinthető számítógép legfőbb érdekessége, hogy típustól függően 22 vagy 25,5 colos képátlójú LCD-je érintésérzékeny. Ez lehetővé teszi, hogy akár egér nélkül, közvetlenül az ujjal az ikonokra, csúszkákra kattintson használója, ráadásul egy külön erre a célra szánt grafikus felületet is fejlesztett hozzá a gyártó, melyet ezen a linken lehet megnézni. A Touchsmart PC tévétunerrel vagy anélkül, akár Blu-ray-meghajtóval szerelve is megvásárolható, igaz egyelőre csak tőlünk nyugatabbra, az USA-ban 1300-2100 dolláros áron. Érdemes tisztítókendőt is rendelni hozzá.

Forrás: [origo]
Pano, a mini irodai gép: minden a szerveren fut

A vékony kliensgépek alapötletén nyugszik a Whipsaw cég fejlesztése, a Pano nevű gép. Ez egy végletekig leegyszerűsített masina, amely csupán arra szolgál, hogy rá lehessen csatlakoztatni a billentyűzetet, egeret és a monitort, esetleg a DVD-meghajtót. A vállalat által kidolgozott megoldásban ugyanis minden szoftver, így az operációs rendszer is egy központi, nagy teljesítményű szerveren fut,

Forrás: [origo]

PIN-kódos winchester az adatok védelméért

A Lenovo fejlesztése a legjobb számítógépes perifériák díját vitte el: a hordozható Thinkpad merevlemezen lévő adatok ugyanis 128 bites AES titkosítással kerülnek mentésre, így az eszközön lévő információkhoz csak egy PIN-kód birtokában lehet hozzáférni, melyet a tetején lévő billentyűzeten lehet begépelni.

Forrás: [origo]
Óriásképernyő 4 giga memóriával: digitális fotóalbum az új Cyber-shot

A zsűri szerint a CES-en kiállított digifotós eszközök közül a Sony Cyber-shot T700-as kompakt kamerája vitte el a pálmát. A könnyen zsebre vágható minigép érdekessége pont nem látszik a képen: a hátoldalát ugyanis csaknem teljes egészében egy LCD foglalja el, amely ráadásul érintésérzékeny, a menüket tehát az ujjbeggyel lehet nyomkodni. A behelyezhető memóriakártyán kívül ezt a típust 4 gigabájt belső memóriával is felvértezték, így tulajdonosa mindig magával viheti rajta kedvenc fotóit. Az amatőrök boldogulását arcfelismerő és mosolydetektáló technológiák, valamint képstabilizátor segíti. Idehaza 70-80 ezer forint körüli összegért kapható.

Forrás: [origo]
Térhatású hangzás a Psyko fejhallgatójával

A Psyko Audio speciális fejhallgatójának viselője valószínűleg úgy érezheti magát, mintha a teljes házimozi hangrendszert a füléhez tapasztotta volna. Ez ugyanis 5.1-es térhatású hangzásra képes, ami a mozifilmek nézése mellett videojátékok nyüstölésekor jön jól igazán: segítségével hallhatóvá válik példul az, hogy a settenkedő ellenfelek melyik irányból közelítenek. A gyártó honlapján található információk szerint a ketyerét nagyon egyszerű beüzemelni, csupán be kell dugni a hangkártyába, és térhatásúra kell állítani azt, amennyiben lehetséges. A füles várhatóan a jövő évben kerül majd a boltokba.

Forrás: [origo]
GPS-navigáció vakoknak és gyengénlátóknak

A Code Factory cég Mobile Geo nevű alkalmazása Windows Mobile operációs rendszert használó okostelefonokon, PNA-kon futtatható, és a fejlesztők állítása szerint ez az egyetlen olyan megoldás, amelyet vakok és gyengénlátók is használni tudnak, hangalapú működése révén. A termékbe a Sendero cég megoldásait is beépítették, ez a társaság kimondottan e célcsoport számára fejleszt navigációs eszközöket.

Forrás: [origo]
"Megeszi" az iPodot az iLuv médialejátszó

Meglehetősen bizarr konstrukció az iLuv i1166 nevű hordozható médialejátszó, amely tulajdonképpen egy mobil DVD és egy iPod-dokkoló hibridjének tekinthető. Mint a fotón is látszik, a kettényitható kivitelű kütyü belsejében lehet elhelyezni a lejátszandó optikai lemezt, vagy az iPodot. Az utóbbin lévő tartalmakat a kütyü nagy, 8,4 colos képernyőjén és saját hangfalain játssza le, ami leginkább filmek esetében lehet hasznos. A támogatott iPodok listáját itt lehet megnézni, az eszköz 270 dollárért, vagyis 50-60 ezer forintért rendelhető meg.

Forrás: [origo]

LG Dare: óriásképernyő, minőségi lencsék

Csak amerikai mobilhálózatokon használható a helyi Verizon mobilcég kínálatában kapható LG Dare, más néven VX9700-as készülék. A mobil extrájának a 3 colos, 240x400 pixeles érintőképernyő, a kézírás-felismerés, valamint a beépített Schneider-Kreuznach lencsék számítanak, amelyekkel a gyártó szerint kimagasló minőségű 3,2 megapixeles fotókat, valamint 640x480 pixeles videót tud rögzíteni. Zenelejátszó, HTML-böngésző már minden jobb telefonban is található, ahogyan Bluetooth is, így ennek a készüléknek a díjazását nem is egészen látjuk alátámasztottnak.