Mobiltelefon méretű orvosi szkenner készülhet

Vágólapra másolva!
Egy technológiai áttörésnek köszönhetően elérhető közelségbe kerültek a Star Trek sci-fi sorozatban kitalált egyszerű, okostelefonnyi méretű orvosi szkennerek.
Vágólapra másolva!

Új módszert találtak a szingapúri Agency for Science, Technology and Research és a londoni Imperial College intézetek kutatói a testszkennerekben használt T-hullámok kibocsátására. A terahertzes elektromágneses sugárzást az orvosi képalkotás területén használják rákos gócpontok keresésére, de ilyen hullámhosszú sugárzással dolgoznak a repülőtéri biztonsági kapuk is. A T-hullámok előnye, hogy a röntgensugárzásnál kisebb energiával rendelkeznek, így kevésbé károsítják a szöveteket és a DNS-t.

A T-hullámokat eddig csak drága eszközökkel lehetett előállítani. A szingapúri tudományos intézet módszerével erősebb - így a testben mélyebbre hatoló - hullámokat lehet kelteni, így pontosabb orvosi szűrőberendezeket lehet majd készíteni. Az új módszer fő előnye, hogy az orvosi vizsgálatok idejét lerövidítheti, illetve kényelmesebbé teheti a betegek számára. A kutatók változó hullámhosszúságú fénnyel világították meg egy elektródapárt úgy, hogy az elektródák közti rés antennaként erősítette fel a T-sugárzást. A terahertzes hullámok így százszor erősebbek lettek, annál, amit a korábbi berendezések képesek voltak kibocsátani.

A nanotechnológiás módszerrel a jövőben akár a Star Trek tudományos fantasztikus sorozatban gyakran szereplő mobiltelefon méretű orvosi diagnosztikai eszközt, a trikordert is meg lehetne építeni. A sci-fiből ellesett orvosi eszköz létrehozására díjat is írt ki az X Prize Alapítvány és Qualcomm chipgyártó. A tízmillió dolláros díj megnyeréséhez az automatán szkennelő eszköznek pontosabb diagnózist kell készítenie, mint egy szakorvosokból álló csoportnak.