Online butik az MDF weboldalán

Vágólapra másolva!
Megújult külsővel jelentkezik az MDF honlapja. Hétfőtől többek közt újdonság az internetes ajándékbolt, melyen keresztül a párthoz kötődő emléktárgyak online megrendelhetők.
Vágólapra másolva!

Megújuló formai megjelenéssel, áttekinthetőbb szerkezettel jelentkezik az MDF honlapja 2002. november 25-étől. Az eddigi rovatok vitaoldallal egészülnek ki. Ezalatt nem online fórumos lebonyolítást értenek a honlap működtetői, hanem valódi vitapartnerek nevével jegyzett disputát - áll a demokrata fórum közleményében. A szerkesztők szándéka szerint a megújult honlap több alkalmat nyújt majd a neten politizálók számára véleményük kifejtésére. A szavazás rovatban hetente cserélik majd a témákat.

A honlap Magyarországon pártsite-on elsőként bevezetésre kerülő szolgáltatása az MDF webshop lesz. A német CDU és CSU webboltok mintájára kialakított virtuális butik MDF, illetve MDF honlap logóval ellátott ajándéktárgyakat forgalmaz. A választékban már induláskor többféle termék és termékvariáció - például tollkészlet, konferenciatáska, ruházat - található, a fizetésen kívül minden online történik.

www.mdf.huhttp://www.mdf.hu/

A weblapot rendszeresen 2,5-3 ezren látogatják, átlagban több mint tízezer oldalt töltenek le havonta. Csúcsidőszakban vagy személyekhez kötődő események alkalmával a látogatottság 5-6 szorosára nő. A weblap szerkesztői szerint az új külső megjelenés, a több hír, a nagyobb interaktivitás és az online butik jelentősen növelni fogja mind a rendszeres, mind az alkalmi látogatók számát.