Olcsóbb net: új Matáv szerződések

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban született megállapodások értelmében a Matáv immár több nagy internetszolgáltató számára egységes feltételek mellett kínálja dial-up díjcsomagjainak nagykereskedelmi változatait.
Vágólapra másolva!

A 2003. február 18-án bejelentett internetes díjcsökkentés eredményeképpen a Matáv megállapodást kötött - leányvállalata, az Axelero mellett - négy, jelentős számú előfizetőt kiszolgáló internetszolgáltatóval, a Vivendi Telecom Hungary Rt.-vel, a GTS-Datanet Kft.-vel, a EuroWeb Kft.-vel és a Freestart Kft.-vel - áll a távközlési szolgáltató közleményében.

Az aláírt megegyezések szerint ezentúl az érintett szolgáltatók megvásárolhatják a Matáv fordított elszámolású, nagykereskedelmi internetes díjcsomagjait. Vígné Szalontai Katalin, a Matáv értékesítési igazgatóhelyettese elmondta, hogy több más szolgáltatóval jelenleg is folynak a tárgyalások, így ezek aláírására rövidesen sor kerülhet. A társaság ajánlata nem csak a 15, 40 és 100 órás díjcsomagokra vonatkozik, de percalapú is, így a szolgáltatók saját igényeik szerinti konstrukciókat vezethetnek be. Ezzel párhuzamosan több kisebb szolgáltató jelezte, hogy nem lát fantáziát a nagykereskedelmi ajánlatban - közölte Vígné.

Az internetszolgáltatók részéről az elmúlt időszakban több kritika is érte a Matávot. Ezek szerint a társaságtól kapott, a dial-up internetezés percdíjaira vonatkozó nagykereskedelmi ajánlatokba foglalt feltételek miatt nem képesek áraikat a kormányzati szándékkal egybevágóan csökkenteni.

A Matáv közleménye szerint a megállapodások aláírása jelzi: a piac szereplői az elmúlt hetek szakmai vitái után egyezségre jutottak a fogyasztók érdekeit, illetve a hazai információs társadalom hosszú távú fejlődését tartva szem előtt.

(A Matáv Rt. az [origo]-t kiadó Axelero Internet Rt. tulajdonosa.)