Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság és az EURID konzorcium október 12-én aláírta az .eu domainek bevezetésére vonatkozó szerződést. A tervek szerint 8-9 hónap múlva kezdődhet a .eu végződésű internetes címek regisztrálása.
Vágólapra másolva!

Az új végződéssel ellátott felső szintű domaineket az EURID tarthatja nyilván, a címek életbe lépése előtt a konzorciumnak további tárgyalásokat kell folytatnia az internetes domainrendszert felügyelő ICANN-nal. Az EURID tájékoztatása szerint a technikai és adminisztrációs részletek a következő hónapokban elérhetők lesznek a konzorcium honlapján. A jelenlegi tervek szerint .eu végű internetes címeket legkorábban 8-9 hónap múlva lehet majd igényelni.

Első körben a köztestületek es a különböző márkanevek képviselői kérhetik a vonatkozó címeket, majd ezt követően 4 hónappal bárki előtt megnyílik a regisztráció lehetősége.