Több mint száz olvasónk fejtette ki véleményét a nyitott wifihasználót eljárás alá vonó hatóságokról, a jelenség szabályozatlanságáról szóló cikkünk kapcsán. Nézzük, hogy vélekednek az internetezők a témáról!

Egy nyitott hely
Néhány nappal ezelőtti cikkünkben egy, a vezetékes internethasználat miatt előbb rendőrségi nyomozás alá vont, majd a bűncselekmény hiányának megállapítása után önkormányzati szabálysértési eljárás alanyaként hányódó fiatalember esetét ismertettük, kiemelve a jelenség szabályozatlanságát. Pontosabban: szabályok vannak, kérdés, hogy ezek közül melyik alkalmazható az esetre. Az önkormányzat lopás ügyében akar eljárni, miközben az internetezők szerint sokkal inkább a hálózatát nyitvahagyó előfizetőnek nagyobb a felelőssége.
Jó hasonlatokkal példálóztak
Jó hasonlatokat találtak olvasóink a történtekre. Míg Cirtek a pékség ablakán kiszivárgó illatot beszippantó járókelők megsarcolásához hasonlította az esetet, addig frakki60 az éjszaka az ablakon kiszűrődő fényben olvasgatón behajtott áramdíjjal példálózik. Ezeket a hasonlatokat találónak mondhatjuk, ám volt olyan is, amit nehéz erre az esetre illeszteni. Kertész, aki saját hálózatát tudatosan hagyja nyitva, hogy azt bárki használhassa - és szerinte ez a normális hozzáállás a kérdéshez, kimondatlanul is állítja: attól félni, hogy hálózatát valaki rossz célra használja, merő paranoia.
Egy olvasónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy egyes internetszolgáltatók nem engedélyezik az előfizetés megosztását. Így, ha valaki ilyen díjcsomagot választott, és megosztja lakótársaival a netet, akár a szerződés felmondását is kockáztatja. Phoenix777 nevű olvasónk úgy értékeli, hogy az úgynevezett hackertörvény klauzulái sem állnák meg a helyüket ilyen esetben. Szerinte ugyanis a jogosulatlan belépés foglama nem alkalmazható akkor, ha az üzemeltető nem szabott gátat a hálózat hozzáférhetőségének. Álláspontja szerint a hálózat üzemeltetője - azaz az előfizető - azzal, hogy nem védi meg illetéktelenektől a kapcsolatot, maga nyújt hozzáférést az internethez, így a jogosulatlanság vádja nem áll meg.
Mezsgye
Sokan voltak ugyanakkor azon az állásponton, hogy a nyitott hálózatokba - akár csak a nyitott lakásajtókon - való belépés már azon a határvonalon túl van, amin nem lenne szabad átlépni. Hozzászólt olyan olvasónk is, aki utóbb észrevette: valaki más is használja az otthoni internetét. Mivel a díjcsomagja adatforgalmi korlátot is tartalmazott, kellemetlen szituációba került, hiszen abban a hónapban már csak alig-alig tudott internetezni (a UPC korábban ha egy előfizetője elérte az adatforgalmi korlátként szabott határt, a széles sávú kapcsolatot keskeny sávúra korlátozta, azaz netezni lehetett, de a korábbi sebesség töredékét használva). A pórul járt ügyfél azonban nem a rendőrséghez szaladt, nem tett feljelentést, hanem úgy tekintette: ez volt a tanulópénz. Egy szakember segítségével levédette hálózatát, s azóta is használja az immár biztonságossá tett vezeték nélküli netet.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.