Bezárhat a Gmail a németeknél

Vágólapra másolva!
Ha a német parlament elfogad egy új törvénytervezetet, amely kizárja az anonim e-mail szolgáltatások üzemeltetését, a Google kénytelen lesz bezárni Gmail nevű ingyenes levelezőszolgáltatását Németországban.
Vágólapra másolva!

A Spiegel híradása szerint a német igazságügyminisztérium által a parlament elé terjesztett törvényjavaslat megkövetelné az internet- és e-mail-postafiók-szolgáltatóktól, hogy gyűjtsék be és raktározzák ügyfeleik, felhasználóik személyes adatait, amelyekhez a hatóságok hozzáférhetnek, ha szükség van rájuk.

Ha a törvényjavaslatot elfogadják, Németországban csak olyan internetes szolgáltatásokat lehet majd működtetni, melynek felhasználóitól valós adatokat tartalmazó regisztrációt is megkövetelnek, s mindennemű anonimizálást biztosító szolgáltatás illegális lesz. Ezenkívül a még el nem fogadott törvényjavaslat értelmében a szolgáltatóknak fél évig meg kellene őrizniük az elküldött és fogadott sms-ek, telefonhívások adatait, illetve azt is, hogy melyik IP-címet mikor ki használta.

Személyes adatok megadására a Gmail esetében nincs szükség. Peter Fleischer, a Google adatvédelmi vezetője a Wirtschaftwoche című hetilapnak úgy nyilatkozott, hogy akkor sem vezetik be a személyes adatok rögzítését, ha erre a német törvények kötelezik a céget, inkább bezárják a Gmailt az országban.