A játékfüggés ellen lép fel Kína

Vágólapra másolva!
Sikeresnek tartja a játékfüggők leszoktatására indult programját a kínai kormány. Két év alatt tizenöt százalékra csökkent az online játékokkal játszók száma - adta hírül a kínai állami hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A Xinhua hírügynökség által közölt adatok szerint hét százalékkal csökkent két év alatt az onlinejáték-függők száma. A China Youth Social Service Center által elvégzett, az egész országra kiterjedő vizsgálat szerint 15 százalékra esett vissza az online játékokkal egyáltalán játszó fiatalkorúak aránya.

A függőség elleni programot 2007 júniusában indították el Kínában. Az szabályok szerint a játékok üzemeltetői nem engedhetik a fiatalkorúakat napi három óránál tovább játszani. Emellett a játékosok kötelesek valódi nevükkel regisztrálni a szolgáltatásba, hogy könnyen ellenőrizhessék, betöltötték-e már tizennyolcadik életévüket.

A szabályokat drákói intézkedésekkel tartatják be. A három óránál többet játszó gyerekek az engedélyezetten túllógó időben csak feleannyi pontot szerezhetnek, mint járna nekik. Az öt órát meghaladó játékidőt pedig a megszerzett pontok nullázásával büntetik. A felmérés szerint a fiatalok hatvan százaléka elégedett a függőség ellenes lépésekkel.

Nem csak a játékot okolják

Nem a mostani az első számadat az internet- és játékfüggőnek bélyegzett kínai fiatalokról. Tavaly szeptemberben Csien-kuo, a kínai parlament állandó bizottsága egyik alelnöke arról beszélt, hogy a 18 év alattiak tíz százaléka - azaz négymillió gyerek - internetfüggő. Az alelnök szerint főleg a gyermekvédelmi intézkedéseket félvállról vevő vidéki városokban nagy a probléma, ahol pornográf és erőszakos tartalmakhoz is hozzáférhetnek a gyermekek.