Már a Bing a második legnépszerűbb kereső

Vágólapra másolva!
A Google után a Microsoft webes keresője, a Bing vált a második legnépszerűbbé az Egyesült Államokban, míg a Yahoo csökkenő részesedésével a harmadik helyre esett vissza.
Vágólapra másolva!

A Nielsen cég internethasználati statisztikái szerint augusztusban már több amerikai használta a Binget mint a Yahoo szolgáltatásait: előbbit a netezők 13,9 százaléka vette igénybe, az utóbbit pedig 13,1 százalékuk. Továbbra is jelentős fölénnyel uralja a piacot a Google, amelyet a felhasználók 65 százaléka használ.

A két kereső helycseréje a népszerűségi listán nem véletlen: a Microsoft korábban megállapodást kötött a Yahoo-val arról, hogy a keresőt működtető cég a Bing technológiájára áll át. A Yahoo felületein fokozatosan cserélik le a korábbi technológiát a Microsoftéra, a tervek szerint azonban 2012-ben már teljes egészében a Bing szolgálja majd ki rajta a felhasználókat.