A Google megnehezíti a kalóztartalmak keresését

Vágólapra másolva!
A Google bejelentette, hogy megnehezíti szolgáltatásain a szerzőijog-sértő tartalmak felkutatását az elkövetkezendő hónapokban bevezetésre kerülő változtatásokkal. A kedvenc zenéit vagy sorozatait a netről beszerző felhasználóknak egyelőre nem kell aggódniuk, a társaság szigorításai legfeljebb minimális kényelmetlenséget okoznak számukra. Ezekkel a szórakoztatóiparban tevékenykedő jogvédő szervezetek valószínűleg nem is elégedettek.
Vágólapra másolva!

A szerzőijog-sértő tartalmak felkutatásának lehetőségeit érintő szigorításokról a Google vállalati irányelveivel foglalkozó blogján számolt be a társaság egyik vezetőj jogásza, Kent Walker. Bejegyzésében az olvasható, hogy összesen négy területen vezetnek be változtatásokat, ezek közül a legfontosabb, hogy huszonnégy órára, vagy ennél kevesebbre akarják csökkenteni a cég reakcióidejét a jogsértő tartalmak eltávolítására vonatkozó kérésekkel kapcsolatban. A szakzsargonban "notice and takedown" néven ismert eljárás szerint a webes tárhelyszolgáltatók nem felelősek a felhasználóik által publikált tartalmakért, de ha egy jogtulajdonos egy jogsértő tartalmat jelez nekik, el kell azt távolítsák.

Automatikusan nem kínálják fel a warezt

Egy másik újítás, hogy a Google kereső automatikus szókiegészítő funkciója, az AutoComplete a jövőben nem kínálja föld az egyértelműen illegális tevékenységre utaló kifejezéseket (például "Dr. House torrent letöltés") még akkor sem, ha ezek a keresések gyakorisága alapján felbukkannának a szövegbeviteli mezőben.

Ezen kívül a társaság szigorítani fog AdSense nevű online hirdetési szolgáltatásán, hogy azon ne lehessen olyan webhelyeket reklámozni, amelyek jogsértő tartalmakat vagy hamisított termékeket kínálnak beszerzésre. Ennek következtében a jövőben a warezoldalak működtetői elvileg nem tudják majd használni a Google hirdetési szolgáltatását.

Nem akarnak machinálni a keresési eredményekkel

A keresőcég a fentieken kívül az ellenőrzött, azaz biztosan legitim forrásból származó tartalmakat is hozzáférhetőbbé kívánja tenni a keresési eredmények közt. Az, hogy ez pontosan miként derül ki, az nem derül ki a cég közleményéből, de a Google képviselője elmondta, nem akarják befolyásolni a keresési eredményeket.

Ugyanakkor a BBC-nek a brit lemezkiadókat tömörítő szervezet, a BPI szóvivője úgy nyilatkozott, elégedetlenek a Google most bejelentett szigorításaival, mivel az egyáltalán nem érinti a probléma gyökerét. A cég piacvezető keresője ugyanis a szervezet szerint a zenék és filmek iránt érdeklődő felhasználók jelentős részét irányítja illegális szájtok felé még akkor is, ha kedvenc előadójuk neve vagy filmjük címe mellé nem illesztik az "torrent" vagy "warez" kifejezést.