A Vodánál is elindult a mobilos lottó

Vágólapra másolva!
A harmadik hazai szolgáltató is elindította mobilos szerencsejáték-szolgáltatását, amelyet az előfizetéses ügyfelek vehetnek igénybe. A számokat feladni vagy fogadni és totózni sms-ben lehet.
Vágólapra másolva!

A Vodafone havidíjas ügyfelei már mobilon keresztül is feladhatják számaikat a Szerencsejáték Zrt. különböző játékaira, mivel ezentúl sms-en keresztül is játszhatnak Ötös-, Hatos- és Skandináv lottót, Jokert, Puttót, Kenót, valamint sportfogadásokat -totót és góltotót - is indíthatnak.

A Mobil Lottó szolgáltatást valamennyi havidíjas Vodafone ügyfél igénybe veheti. Az SMS-ben történő fogadás előzetes regisztrációt nem igényel, ellenértékét az ügyfél havi telefonszámlája keretében utólag egyenlíti ki. A Mobil Lottó szolgáltatás ára, a nyerési esélyek, valamint az egyéb feltételek megegyeznek a papír alapú szerencsejáték fogadással. Ezen kívül a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges két normál díjas SMS ára kerül felszámításra minden vásárlásnál.

A lottózóknak egyszerűen 5, 6 vagy 7 számjegyet kell elküldeniük a szolgáltatás sms-számára, ami egy egymezős Ötöslottó, Hatoslottó vagy Skandináv szelvénynek felel meg. A gépi ötöslottóért csak egy üres sms-t kell küldeni a szolgáltatónak. A Mobil Lottó szerencsejáték további kódjai és a szolgáltatással kapcsolatos minden egyéb hasznos információ megtalálható a Vodafone weboldalán.