Nehéz azt mondani a történelmi egyházakról, hogy technokraták lennének, de a maguk óvatos módján használják a technológiai újításokat. Az istentiszteletek és imaórák internetes közvetítésének megteremtése után az okostelefonoknak és a tableteknek is találtak feladatot a vallásos programozók.
E-könyv-olvasóval, térképekekkel, internetes oldalak appjaival és offline is működő hasznos szoftverekkel lehet egyedivé tenni az okoselefonokat. Húsvét alkalmából azt vettük szemügyre, hogy az internet nyújtotta lehetőségekkel élő, netes miseközvetítéseket és Skype-os imaórákat tartó egyházak mire használják az okosmobilokat.
A református egyház már az adó egy százalékát kérő kampányában is támaszkodik a kütyükre. Az okostelefonokra a Református appot lehet letölteni, iPadre pedig a nagyobb felbontású Református HD-t. A támogatás kérése mellett az alkalmazás napi bibliai igét kínál, bemutatja az egyház tevékenységét és tagjait.
Több szövegváltozat közül lehet válogatni
Aki az egyház megismerése helyett a Bibliát akarja olvasni, az több programból is válogathat. Az egyik legnépszerűbb az ingyenes And Bible, amiben a protestáns 1975-ös új fordítású Bibliájának szövege található meg. A magyar szöveg mellett számos fordítás, több angol bibliaváltozat és fejlett kereső is van a programban.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1204/20120407-biblia-mobil.jpg)
Kedvenceket is kezel az And Bible
A régi Károli-Biblia szövegére vágyók az a BibOIKa nevű, a Protestáns Média Alapítvány által készíttetett programmal jár a legjobban. Telepítés után ebben is egy újabb, a mai nyelven szóló szentírás található meg, ám le lehet hozzá tölteni további szövegverziókat.
Adakozni is enged a katolikus app
Katolikus alkalmazásokból valamivel kisebb a választék, a felhasználó vagy az Evangelium365 nevű appot telepíti fel, vagy e-könyv-olvasó szoftvert keres a telefonjára és arra tölt egy Bibliát. Az Evangélium applikációt Horváth István Sándor zalalövői plébános fejlesztette, aki az idei Smartmobil konferencián is beszélt arról, hogy az egyház felhasználhatja az új eszközöket a munkájában. Az evangélium alkalmazásnak androidos és iPhone-os verziója is létezik, az igék olvasása és kedvencnek jelölése mellett adakozni lehet még benne.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1204/20120407-katolikus-biblia-mobil.jpg)
Névnaptárt és napi igét kínál az Evangélium365 app
A szentírás digitalizálására nem kellett az okostelefonok megjelenéséig várni. Már a Java alkalmazásokat futtatni képes butatelefonokra is voltak e-könyv-olvasó alkalmazások, sőt a Mobilbiblia oldalról olyan appokat is le lehet tölteni, amik ősi Nokiákon és régi Sony Ericsson mobilokon is megjeleníthetővé teszik a Bibiliát.
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Kifulladt az iPhone főellensége
A legutóbbi iPhone-hoz hasonlóan a legnagyobb riválisának számító, új Samsung csúcsmobil sem hoz forradalmi újdonságot. Az elődnél szebb képernyő, jobb kamera, gyorsabb ...
Élessze újjá a PC-jét tavasszal!
Lassan indul a laptop, lomhán töltődnek be a szájtok, vagy szaggatnak a videók? Ne cserélje le a számítógépet, elég, ha rendbe rakja. Cikkünkből megismerheti a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.