3dfx kártyák Mac gépekhez<br/>

Vágólapra másolva!
A 3dfx Interactive bejelentette, elkészíti Voodoo4 és Voodoo5 kártyáinak Mac változatát. A nyáron megjelenő két Voodoo különlegessége, hogy a térbeli ábrázolást támogató hardver mellett - elsőként a Mac világában - beépített QuickTime és QuickDraw gyorsítást is tartalmaz.
Vágólapra másolva!

A 3dfx új grafikus processzora
3dfx

Korábban már több vállalat próbálkozott PC-s 3D gyorsítókártyák átalakításával, hogy azok használhatóak legyenek a Mac gépekben, azonban ezek a kísérletek nem jártak üzleti sikerrel: a Mac tulajdonosok drágállták az árat, amelyet egy-egy ilyen modellért elkértek ezek a cégek. A 3dfx kártyáinak átalakítását a Micro Conversion végezte, és a PC-s verziók árához képest kétszer annyiért forgalmazta a grafikus csatolókat.

A nyáron forgalomba kerülő két Mac-Voodoo ára 30 dollárral lesz magasabb, mint a PC-s változatoké, így ezek a kártyák - a gyártó szerint - számíthatnak a sikerre. A 3dfx képviselője elmondta, egyelőre még nem tudnak biztosat mondani az új modellekhez megjelenő játékokról, a fejlesztőcégekkel közösen igyekeznek a lehető leggyorsabban kitölteni a Mac gépek világában tapasztalható űrt.

(MacWeek)

Ajánló:

A grafikus kártyákat gyártó vállalat honlapja