Internet egyetlen lapkán<br/>

Vágólapra másolva!
Az Intel olyan chip részleteit fedte fel, amely saját processzort, az adatokat kikapcsolás után is megőrző memóriát, valamint egy digitális jelfeldolgozó processzort ötvöz.
Vágólapra másolva!

A lapkagyártó a többfunkciós félvezetőt saját fejlesztői fórumán, Amszterdamban mutatta be. Az új chipet olyan eszközökbe lehet beépíteni, mint a kéziszámítógépek vagy a mobiltelefonok, mivel a hagyományos lehetőségek mellett a világhálóval való kommunikációt is biztosítja.

A lapka az Intel korábban bemutatott XScale technológiájára épül, amely lehetővé teszi, hogy az egyes eszközök a processzor órajelét 100 és 1 GHz között maguk állítsák be a szükséges teljesítmény és energia-felvétel arányában.

Az Internet On Chip nevet viselő lapka tesztmintái már elkészültek, sorozatgyártása azonban csak 2002-ben kezdődik meg.

(Prím-Online)

Ajánló: