Folytatódik a Lindows-per

Vágólapra másolva!
A kaliforniai vállalat szerint a Microsoft által indított jogi eljárás alaptalan, ezért annak elejtését kéri.
Vágólapra másolva!

A Microsoft decemberben indított pert a Lindows ellen, azt állítván, hogy a vállalat jogtalanul építette be cégnevébe, illetve terméke elnevezésébe a Windows márkanevet. A Lindows október során jelentette be emulátora érkezését, mellyel Windows operációs rendszerre készült szoftverek Linux-környezetben is futtathatóak. A cég decemberre ígérte a LindowsOS előzetes verziójának érkezését, ez azonban idáig várat magára. A késlekedésért a Microsoftot okolják.

A Microsoft korábban az érkező szoftver kibocsátásnak megakadályozását kérte. A Lindows állítása szerint az óriáscég számos, a Windows nevet felhasználó termék (például Windows Commander, WinAmp) jogtulajdonosa ellen sem indított eljárást, éppen ezért a jelenlegi helyzetet érthetetlennek tartja. Legújabb beadványában emellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a cég nem folytat Washington államban, márpedig az ügyet éppen egy ottani bíróság vizsgálja.