Vágólapra másolva!
Egy kanadai egyetem idén ősztől számítógépes vírusok készítését is oktatni kívánja hallgatói számára. Az új tantárgy máris kiváltotta a vírusvédő szoftverek fejlesztőinek felháborodását.
Vágólapra másolva!

A kanadai University of Calgaryben negyedik évfolyamra járó hallgatók számára idén új, meglehetősen szokatlan tantárgyat kíván bevezetni az intézet vezetése: számítógépes vírusok készítését. A tantárgy keretében a diákoknak saját károkozó programokat kell majd készíteniük, s le is kell tesztelniük azok működését. Ken Barker, az egyetem számítógéptudományi részlegének vezetője úgy véli, a vírusírás oktatása keretében a hallgatók képesek lennének jobban megérteni azt, hogy mi motiválja a világszerte egyre nagyobb problémákat okozó komputervírusok készítőit. Emellett az egyetem vezetése kiemelte, a vírusok írásához szükséges információk eleve bárki számára könnyen hozzáférhetők.

A University of Calgary vezetői azt is elmondták, hogy az intézmény már megtette az új tantárgy bevezetéséhez szükséges biztonsági lépéseket: a vírusírás oktatása éjjel-nappal őrzött gépteremben, egy zárt helyi hálózaton zajlik majd, így nem kell arra számítani, hogy a diákok alkotta digitális károkozók elszabadulnának. Ezzel szemben David Perry, a víruskereső szoftvereket gyártó Trend Micro cég oktatásért felelős vezetője rossz ötletnek tartja a vírusok készítésének oktatását, mivel szerinte a diákok ettől még nem válnak nagyobb szakértőivé a kártékony programoknak. Perry úgy véli, ezzel a tantárggyal az iskola bogarat ültethet a hallgatók fülébe, akik az órán tanultak alapján később otthon, önmaguk kezdhetnek vírusok írásába.