Vágólapra másolva!
Már nem kell aggodalmaskodniuk a Boolat prominenseinek, hiszen meglelték a Noviy Disk személyében azt a céget, mely kiadja a Lagsters című versenyjátékukat, melyben a győzelemhez nemcsak gyorsnak, hanem veszélyesnek sem árt lennünk.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hetekben egyre több hír röppent fel olyan játékok fejlesztésével kapcsolatban, melyek hőskora a PC-s játékok hőskorával zajlott egy időben. Az olyan autóversenyekről van szó, melyek még nem a szédületes grafikával, vagy a valóságot pontosan másoló fizikával szerették volna megnyerni a játékosokat, hanem azzal, hogy a száguldozás mellett lehetőséget adtak az ellenfelek kilövésére, felrobbantására, aláaknázására, és minden hasonló csínyre. A kategória új bajnokai közé tartozik, vagy legalábbis tartozhat a Lagsters is, melynek elkészítését a Boolat kapta feladatul. Mivel mint említettük, akad bőven konkurencia, így gondot jelenthet kiadót lelni egy ilyen jellegű programnak, de a Boolatnál már nem kell emiatt aggódni: a Lagsters a következő év első negyedében a Noviy Disk szárnyai alatt száguldhat fel merevlemezünkre.