Visszatér a BreakOut

Vágólapra másolva!
BreakQuest címmel kelti életre a spanyol Nurium Games az egyik legklasszikusabb arcade játékot, a BreakOutot, mely számos platformon örvendeztette már meg a játékosokat. A Windows operációs rendszerre készült feldolgozásban ismét a gonosz hatalmától szabadíthatjuk meg az univerzumot.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt fél évben több, régen Commodore-ra, Atarira, vagy éppen Amigára megjelent arcade játék PC-s, 3D-s köntösbe öltöztetett feldolgozásáról írhattunk. Felbukkant a színen PacMan barátunk, most pedig a spanyol Nurium Games jóvoltából egy másik örökzöld, a BreakOut bukkan fel gépeinket, méghozzá BreakQuest címmel. A játékban egy hőst személyesítünk meg - ki hitte volna - aki ezúttal egy űrhajó fedélzetén próbálja felvenni a versenyt az egyszerűen csak Corporation of Evilnek elnevezett gonosszal, aki az egész világegyetemet uralma alá akarja hajtani. Ezt nem hagyhatjuk így nekivágunk, hogy nem kevesebb, mint száz pályán felvegyük a harcot a gonosz robotokkal, idegenekkel, és a Cég megtévesztett emberi követőivel. A program abban mindenképpen kiemelkedik a sok BreakOut klón közül, hogy a végtelenül realisztikus fizikai motornak köszönhetően egészen másfajta ügyességet kíván, mint a többi, a nagy klasszikusra épülő játék.