Pixelhiba, az LCD-k rákfenéje

2006.12.08. 17:11

A lapos képernyős monitorok, tévék sokak karácsonyi kívánságlistáján szerepelnek előkelő helyen: képük élesebb az elődöknél, könnyűek és kevés helyet foglalnak. Van azonban egy komoly hátrányuk is, a zavaró pixelhiba lehetősége, amely ellen a garancia is csak részleges védelmet nyújt. Áttekintjük, mire  érdemes figyelni a vásárláskor, hogy ne járjon pórul!

Legyen szó lapos monitorról, laptopról, LCD-tévéről, PDA-ról, digitális fényképezőgépről, a jelenleg alkalmazott gyártási technológiával még nem lehet száz százalékos hatékonysággal kizárni a hibás képpontok megjelenését. Jó hír, hogy a problémás készülékek arányát a gyártók az utóbbi években azért jelentősen csökkenteni tudták, ám száz monitorból egy-öt példányon még így is jelentkezhetnek ezek - szerencsés esetben csak kevésbé zavaró formában.

Próbálja ki még a boltban!

Kajdi Károly, a HP PC-részlegének termékmenedzsere szerint a pixelhibák döntő többsége már általában az első használatkor jelentkezik, a folyadékkristályokat vezérlő tranzisztorok a használat során jóval ritkábban hibásodnak meg. Ennek megfelelően első lépésként érdemes már az üzletben kipróbálni a megvásárolni kívánt terméket, legyen az monitor, laptop, vagy laposképernyős tévé. Ha a kipróbálás lehetőségét egy boltban megtagadják, érdemes másik üzletet felkeresni, még ha ott pár ezer forinttal drágább is ugyanaz a modell - hiszen ki örülne annak, ha például a drága pénzért vásárolt monitor egyik képpontja folyamatosan a szemébe világítana?

Még a vásárlás előtt érdemes aszerint kiválasztani a megfelelő monitort, hogy gyártója milyen garanciális feltételeket biztosít hozzá, érdemes kifejezetten rákérdezni arra is, hogy a szimpatikus modell esetében, milyen garanciát kínálnak a pixelhibákra. Bizonyos esetekben pár ezer forintos különdíjért 30 napos cseregaranciát lehet vásárolni a monitorhoz, ezzel érdemes élni is, hiszen a monitor hibái később is jelentkezhetnek.

Általában három napon belül kijönnek a hibák

Székely Mihály, az Extreme Digital bolthálózat hardver üzletágának vezetőjétől megtudtuk, hogy a gyártási hiba miatt fellépő pixelhibák általában a használat első három napjában észlelhetőek, a később jelentkező hibák előfordulása jóval kisebb. A cég által árusított márkás monitorokat - ahol ez fel van tüntetve - három napon belül jelentkező képhiba esetén azonnal kicserélik, és visszaküldik a gyártónak.

Ugyanakkor a társaság nem minden monitorhoz nyújt hasonló feltételeket: míg az egyik ismert márka készülékeit előzetesen átvizsgálják a boltba kerülés előtt, a legolcsóbb típusoknál ez nem fér bele az árrésbe, így itt kizárólag a bolti kipróbálás lehetőségét biztosítják. A szakember szerint egyébként az extra cseregarancia komoly marketingeszköz mind a gyártók, mind pedig a forgalmazók körében, mivel a márkás termékek választására ösztönzi a vevőket. Bár a jelenlegi technológiákkal elkerülhetetlenek a pixelhibák, minden vásárló hibátlan készüléket szeretne kapni a pénzéért - fejtette ki az üzletágvezető.

Háromféle hiba is előjöhet

A laposképernyős megjelenítőknek az ISO 13406-2-es szabványnak kell megfelelniük. Ez azonban csak egy ajánlás, a gyártók maguk döntik el, hogy csatlakoznak-e hozzá, vagy sem - ha igen, akkor viszont be kell tartsák a feltételeit.

Forrás: [origo]

Halott pixel, beragadt pixel, szennyeződés

Forrás: Hewlett-Packard

A szabványban a színhűség, a fényerő és a kontraszt minőségi feltételei mellett azt is részletesen leírják, mekkora mennyiségű pixelhiba van még tűréshatáron belül, s milyen esetben kell kicserélni egy LCD-monitort. Általában az ebben foglaltak alapján járnak el az ismert gyártók akkor, amikor a 3-30 napos cseregarancia már lejárt, de a jótállás még érvényes a termékre. 

Pixelhibából háromféle jelentkezhet egy LCD-n:

  • amikor egy képpont mindig teljesen fekete marad
  • amikor egy képpont mindig folyamatosan fényesen világít (talán ez a legzavaróbb)
  • amikor egy képpont valamelyik alpixele (piros, zöld, kék) világít folyamatosan (így nem mindig észlelhető a jelenség)

Hány hiba elfogadható?

A szabvány irányelvében összesen négyféle osztályba sorolják az LCD-monitorokat, melyek közül az I-es osztályú (Class I) a legszigorúbb, ez nem engedélyez egyetlen hibás képpontot sem - sajnos ilyen terméket azonban csak egyetlen gyártó kínál itthon. A II-es osztályba tartozik a boltokban kapható csaknem mindegyik monitor, amely már jóval engedékenyebb: eszerint ugyanis bizonyos mennyiségű pixelhiba jelentkezése még normálisnak minősül.

Egy átlagosnak mondható, 1280x1024 pixel felbontású 17, vagy 19 colos monitor esetében átlagosan 2,6 darab sötét, 2,6 darab világító, és 6,55 beragadt alpixel jelenléte tekinthető még elfogadhatónak az ISO-szabvány szerint. Az értékek azért tört számok, mert a leírásban egymillió pixelre vonatkoztatva adják meg a hibák előfordulásának számát, ez alapján a fentitől eltérő felbontásra is ki lehet számítani az elfogadható pixelhiba-mennyiséget.

Noteszgépnél is érdemes figyelni

Hordozható számítógépek esetén is érdemes odafigyelni a pixelhiba-garancia feltételeire. Szakács Gábor, a Notebook.hu pr-felelőse kérdésünkre elmondta, manapság ritkán adódik ilyen jellegű probléma a készülékeknél, de előfordulhat. Laptopok esetén egy esetleges képhiba különösen zavaró lehet, hiszen az asztali PC-től eltérően nem lehet házilag kicserélni a képernyőt, s a javítás is igencsak költséges. Szakács szerint a jobb nevű gyártók számára presztízskérdés a pixelhibától mentes kijelzők alkalmazása:  főként azok a vállalatok alkalmaznak jobb minőségű képernyőt a laptopokban, amelyek maguk is rendelkeznek saját LCD-gyárral, vagy stratégiai szerződésük van egy gyártóval. Ezzel szemben a noname márkák mögött álló cégek ad-hoc módon, különböző beszállítóktól vásárolják a megjelenítőket, így azok minősége is változó lehet.

A recept itt is hasonló, mint a monitoroknál: a legolcsóbb típusokhoz általában a Class 2-es tűréshatár vonatkozik, azonban az ismert gyártók sem egyforma feltételeket vállalnak: van olyan cég, amely kiemelten kezeli a problémát, van, amelyik nem. Ennek megfelelően érdemes rákérdezni a boltban, hogy az adott gyártótól kiválasztott modellre konkrétan milyen garanciális lehetőségek vonatkoznak, és a boltban rögtön ki is próbálni a notebookot.

Nem lenne esélytelen egy per

Forrás: [origo]

Ingyenes segédprogram LCD-ellenőrzéshez

Megkerestük a problémával a  Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget is: a szervezet álláspontja az, hogy ha a gyártók és a kereskedők pontos feltételeket határoznak meg a pixelhibás monitorok, laptopok cseréjével kapcsolatban, akkor azokat a hatóság elfogadja - tájékoztatta lapunkat Siklósi Máté, a fogyasztóvédők szóvivője. Ugyanakkor felmerül az is, hogy a vásárlót valóban teljeskörűen tájékoztatták-e; Siklósi szerint az ideális az lenne, ha minden vevőnek elmagyaráznák a pixelhibák mibenlétét, és a cserére vonatkozó speciális szabályokat. A szóvivő emlékeztetett: a hatóság nem tudja kötelezni a gyártót vagy a kereskedőt a cserére, ez polgári ügy - az elégedetlen vásárlónak békéltető testülethez, vagy bírósághoz kell fordulnia, ám ez utóbbiról, azaz bírósági eljárásról a fogyasztóvédők nem tudnak.

Pedig nem lenne esélytelen egy per: a hibás teljesítés megállná a helyét, ha akár csak egyetlen pixel is hibádzik a képernyőn. Ugyanakkor sokat nyom a latban az is, hogy a vásárló bizonyítani tudja, hogy valóban akadályozza a hiba munkájának végzése közben, s az is, hogy milyen tájékoztatást kapott a vásárláskor - épp ez utóbbi az, amit nehéz bizonyítani - hacsak persze nem írták le papírra és mellékelték a monitorhoz a feltételeket.

Ne essen pánikba!

Cikkünkkel nem volt célunk hisztériát kelteni, hiszen szerzőink ismeretségi körében is csak két olyan LCD-ről tudunk, amelyen pixelhiba jelentkezett: az egyik eleve gyártási hibás volt, a másikon fél év után ragadt be egy kék alképpont. Szándékunk az volt, hogy rávilágítsunk arra, a technológia nem nyújt száz százalékos biztonságot, ezért érdemes odafigyelni vásárláskor. Érdemes márkás típust, azon belül is a vevőre nézve kedvező garanciális feltételeket kínáló lapos monitorokat választani, esetleg különdíjért megvenni a cseregaranciát, még ha ez növeli is a végösszeget.

Természetesen arra is kíváncsiak vagyunk, hogy olvasóinknak milyen tapasztalatai vannak a lapos képernyős monitorokkal, tévékkel és PDA-kkal. Ha Önnek már volt - akár pozitív, akár negatív - tapasztalata pixelhibás LCD cseréjével, írja meg nekünk!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK