A technológiai blogok híradása szerint a CeBIT-en lévő standján az Asus kiállította nagy népszerűségnek örvendő olcsó laptopja, az Eee PC új változatát, amely már 7 helyett többet fogyasztó, ám praktikusabb 9 colos képernyővel szereltek fel.
A hannoveri technológiai expó megnyitójának előestéjén számolt be az Engadget kütyüblog arról, hogy az Asus standján kiállították az általunk is tesztelt Eee PC új változatát. A pletykaszinten már korábban is emlegetett új modell nagyon hasonlít elődjéhez, ám nem csupán 7, hanem 8,9 colos képernyővel szerelték fel - a korábbi modellről ugyanis sokan pont a nagyobb méretű LCD-t hiányolták.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0803/20080303asuseeepc1.jpg)
Itt olvashatja az első Eee PC tesztjét
Bár bekapcsolni a blog szerzőinek nem engedték a masinát, azt sikerült kideríteniük, hogy az Eee PC 900-as 1 gigabájt memóriával, és a korábbi legfeljebb 8 gigabájt helyett 12 gigabájtos flashmeghajtóval is kapható lesz. A beépített LCD-nek nem csupán a mérete, hanema felbontása is növekedett, amelyet 800x400 pixelről 1024x600-ra emeltek. A nagyjából két colos képátló-növelés kapcsán alig érzékelhetően lett nagyobb a gépház, a billentyűzet is nagyjából a régi, viszont a tapipad méretét megnövelték, az akkumulátoros üzemidő pedig minimális mértékben csökkent: 2,5-3 órásra taksálják a gyártó szakemberei. A DailyTech beszámolója szerint az Eee PC 900 12 gigabájtos verziója az év közepén kerül a boltokba 400 eurós, azaz százezer forintnak megfelelő áron.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.