Kipróbálhatja a 8-as Explorert

Vágólapra másolva!
Bárki letöltheti, és kipróbálhatja a nyáron megjelenő új Internet Explorert. A 8-as verzió nem reformokat, csupán néhány praktikus újítást kínál, első blikkre viszont gyorsabbnak tűnik elődjénél.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, a Microsoft tanult a hibáiból, és végre a korábbinál nagyobb gyakorisággal rukkol elő az Internet Explorer új verzióival. Míg a 6-os és 7-es verzió megjelenése között nem kevesebb mint hat év telt el, a nyolcasra azonban még egy évet sem kell várni, már nyár elején letölthető lesz. Szerda a böngésző első fejlesztői tesztverzióját is letölthetik az érdeklődők a szoftveróriás honlapjáról, mi is ezt az angol nyelvű, meglehetősen félkész, a PC lefagyasztására is hajlamos változatot próbáltuk ki Windows XP-n, de a szoftver Vista alá is letölthető.

A telepítés minden gond nélkül végbement, még a legelején automatikusan letöltődtek az elérhető frissítések is, a Windows alatt szükségszerű újraindítás után pedig azonnal az IE8 fogadta tesztelőnket. Kinézetét tekintve a nyolcas Explorer nem sokban tér el elődjétől, bár ez nem is baj, sokan még mindig nem szokták meg a hetesben debütált új felületet, amely radikálisan eltért az öregecske IE 6-étól.

Bár pontos méréseket nem végeztünk, az volt a benyomásunk, hogy az új Internet Explorer fürgébb elődjénél. Két legfontosabb újdonságának az egyelőre nem magyarított Activities és WebSlices nevű funkciók számítanak. Az előbbi az egér jobb gombjával kattintva külsős szájtok szolgáltatásainak gyors elérését teszi lehetővé: például egy oldalon kijelölt szóra azonnal rá lehet keresni a térképen, online lexikonban, vagy szótárban. Mivel Activity-ket bárki fejleszthet a böngészőhöz, a szolgáltatások köre meglehetősen széles körű, bár hasonló dolgokat már a korábbi Explorerben is meg lehetett valósítani, igaz, nem egységes felületen keresztül.

A WebSlices nevű másik újdonság talán egy fokkal érdekesebb: ez olyan RSS-re épülő szolgáltatásokat takar, amelyeket a könyvjelző eszköztárra lehet helyezni, s onnan egyetlen kattintással elérhető automatikusan frissülő tartalmuk. Ilyen alkalmazásokat is bárki fejleszthet majd a böngészőhöz, mi egyelőre egy eBay-es aukciókövetőt, illetve a FaceBook üzenőfalát behívó WebSlice-ot próbáltuk ki: praktikusak, de azért nem minősülnek világújdonságnak.

Forrás: [origo]
Nagyon hasonlít a hetes verzióra

Ésszerűbbé, kényelmesebbé tették viszont az IE8-ban az RSS-hírcsatornák és a könyvjelzők kezelését, ráadásul a Microsoft azt ígéri, hogy ez a változat már korrektül kezeli a webes szabványokat. Mint ismeretes, a rivális Opera browser fejlesztői azért panaszkodtak a korábbi Internet Explorerekre, mert azok nem megfelelően kezelik a webes szabványokat, így ahhoz, hogy helyesen megjelenjenek rajtuk egy honlap, a készítőknek szándékosan el kell térniük azoktól. Ez esetben viszont az alternatív böngészőkön nem jelenik meg majd helyesen az oldal.

Valószínűleg ez lehet annak is az oka, hogy míg a 7-es Explorerben jól, a 8-asban hibásan jelenik meg az [origo] nyitólapja még akkor is, ha bekapcsoltuk az előző verzió egy gombbal, és a szoftver újraindításával aktiválható emulációját. A webes kompatibilitást vizsgáló Acid2 teszt mindenesetre gond nélkül lefutott az új verzión.

Mivel erősen félkész még a szoftver, lehetetlen ítélkezni felette, mindenesetre ha gyorsabb, praktikusabb lesz elődjénél, akkor kedvelni fogjuk annak ellenére is, ha csupán egy kötelező körnek minősülő, s nem egy forradalmi újdonságokat kínáló frissítésről van szó. A jelenleg letölthető verzió még meglehetősen instabil, több összeomlást is produkált, bár az újraindítás után újra behozta a korábban betöltött oldalakat, viszont egy délután alatt két-háromszor csonttá fagyasztotta az XP-nket, így csak gyakorlottabb felhasználóknak merjük ajánlani az Internet Explorerrel való ismerkedést, mert hajlamos ezt-azt széttúrni a rendszerben. Ha nem vágyik extra izgalmakra, ne telepítse ezt a verziót, várja meg a végleges kiadást!