A válság miatt nem lesz új Flight Simulator

Vágólapra másolva!
Negyedszázados történet érhet véget a számítógépes játékiparban: a Microsoft a válság miatti leépítési hullámban elküldte a népszerű szimulátor-sorozat fejlesztőit.
Vágólapra másolva!

Véget ért a legendás Flight Simulator fejlesztése, legalábbis a Microsoftnál - adta hírül az IGN. A szoftvercég a pénzügyi válság miatt kényszerült leépítésre: a cég 94 ezer munkatársából 5 ezret küldenek el, elsősorban a szórakoztatóelektronikai eszközökért és játékfejlesztésért felelős részlegektől. Ennek a leépítési hullámnak esett áldozatául a redmondi székhelyű ACES Studio, amelynek hat ember kivételével összes munkatársa lapátra került.

A Flight Simulator sorozat alighanem a videojáték-történelem legrégebbi címe: a polgári repülést a lehető legélethűbben szimuláló szoftver több mint 25 éve áll folyamatos fejlesztés alatt. Az első epizód 1982-ben jelent meg, és azóta 12 folytatás és számtalan kiegészítő látott hozzá napvilágot. A legutóbbi rész 2007-ben jelent meg, tavaly pedig egy kiegészítőt adtak ki hozzá.

Az ACES-nél már készült a folytatás is, és a szoftvercégnél a 2001-ben kiadott Train Simulator című vasútszimulátor újabb verzióján is dolgoztak, de ezek várhatóan jó ideig nem jelenhetnek majd meg, ha valamikor befejezik őket egyáltalán. A cég munkatársai szerint elképzhelhető, hogy a franchise mégis tovább él majd, de erről még nincsenek konkrét információk.

A Microsofttal kapcsolatban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a cég beszünteti a Zune médialejátszó gyártását, amelyet az Apple iPod ellenfelének szántak, de csupán 4 százalékos részesedést tudtak vele szerezni a piacon. A szoftvercég azonban cáfolta, hogy megszünteti a terméket, noha a legfrissebb adatok szerint 54 százalékkal csökkentek az eladásai.