Steve Ballmer a HP netezős tabletjével nyitotta meg a CES szakkiállítást. Menthetetlenül a billentyűzet helyett multitouch érintőképernyőt tartalmazó kütyük éve lesz az idei.
A ma természetesnek vett technológiák science fictionnek hatottak volna a nyolcvanas években - mondta a CES szakkiállítást megnyitó Steve Ballmer, arra utalva, hogy a Twitter vagy akár a mobiltelefon is meglepte volna a harminc évvel korábban élő embereket.
Még nem tudni milyen hardvert rejt a HP tabletje
A Microsoft vezérigazgatója a kiállítás első előadásán ki is robbantotta az évben várhatóan elharapózó tablet-háborút, bemutatva a HP első Windows 7-et futtató, billentyűzet nélküli tábla PC-jét. A készülékről nem derült ki sok részlet, a CNet újságírói csak annyit tudtak meg róla, hogy a 8,9 hüvelykes képátlójú készüléket nyártól lehet majd keresni a boltok polcain. A HP készüléke nem volt egyedül a színpadon, az Acer számítógépgyártó-szárnyának a Pegatronnak és az Archosnak az egyik készülékének is jutott a reflektorfényből.
Steve Ballmer jörőre vonatkozó mondatait nem csak a technológia csodálatának lehet betudni. A Microsoft elnöke csupa csábító, szép kütyüt mutatott be, ám egyiket sem lehet rögtön a CES után megvásárolni. A Microsoft két kamerás, kézbe fogható kontroller helyett mozdulatokat érzékelő Natal hardverére majdnem egy évet kell várniuk az Xbox 360 tulajdonosoknak, a show másik sztárja, a HP tábla PC-je pedig az év közepe táján válik elérhetővé.
Tévé költözik az Xboxra és a PC-re
A nappalik leigázást is folytajta a Microsoft, a cég IPTV rendszerének legújabb frissítése után rengeteg új eszközön lehet majd tévézni. A direkt erre a célra készített set-top boxok mellett néhány piacon már elérhető az IPTV vételére alkalmaz Xbox 360 konzol mellett, idéntől a Windows Media Center szoftverben valamint a két legnépszerűbb bögészőben - tehát Explorerben és Firefoxon - is el lehet majd érni az filmeket és sorozatokat.
A legújabb Mediaroom szoftver erősebben támaszkodik az internetre. A későbbi megnézésre eltett műsorokat már nem csak a set-top box saját merevlemezére lehet elmenteni, hanem a szolgáltatáshoz kapott netes tárhelyére is. Letölteni is tudnak majd az új szoftvert futtató digitális dobozok, például interaktív alkalmazásokat lehet majd behívni a tévék és a számítógépek képernyőjére - írja a PC Mag.
Csend van a Windows Mobile körül
Míg a Microsoft sikeresnek számító Xbox termékvonaláról sok szó esett, a Windows Mobile-t nagy hallgatás övezte. Az iPhone és az andoridos készülékek lassan eltűnő versenytársának legutolsó verziójával ugyan mutatnak be okostelefonokat, de semmiképp nem lesznek a show sztárjai. Az egyetlen, amit a mobilos Windowsban hívők hiányolhatnak az a minden gond megoldását ígérő hetes verzió bemutatásának dátuma, ám ezzel adós maradt Ballmer.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?