Ideiglenesen eltűntek a szoftveróriás online boltjából az Office irodai programcsomag, miután a Microsoft arra kényszerült, hogy egy szabadalmi jogvita nyomán módosítsa szoftverét.
Mint arról beszámoltunk, a redmondi társaságot a kanadai i4i cég perelte be még 2007 tavaszán, amely szerint a Microsoft engedély nélkül használta fel az Office 2003 és 2007 verzióiban egy olyan technológiát, amely az XML formátumú adatok kezelésével kapcsolatos - ezt a formátumot használják ugyanis az Office újabb verziói. Miután az ügyében eljáró amerikai bíróság is a társaság ellen döntött, az érintett szoftverkódot el kell távolítania a Word 2003 és Word 2007 programokból, amely az Office 2003 és 2007 szoftvercsomagokban találhatók.
A Computerworld híradása szerint az intézkedések nyomán a Microsoft amerikai webboltjából ideiglenesen eltűnt az Office számos verziója, egyedül a legdrágább, 670 dollárba kerülő Ultimate 2007 kiadás található a kínálatban. A lapnak a szoftvercég megerősítette, hogy a jogviták miatt nem érhetők el a webboltból levett szoftverek, a cég várakozásai szerint azonban hamarosan újra teljes lesz a kínálat.
Bár az európai piacot a szabadalmi vita nem érinti, ugyanakkor a társaságnak az amerikai boltokban elérhető készleteit is olyan verziókra kellett cserélnie, amelyek nem tartalmazzák az érintett kódot. A Microsoft szerint ez a bíróság által kitűzött január 11-i dátum előtt megtörtént, így az amerikai piac nem maradt Office-program nélkül. A felhasználók használatában lévő Office-okhoz a cég patchet ad ki, amely eltünteti a problémás szoftverrészt a programból.
A BBC úgy értesült, hogy a Microsoft újból megfellebbezi majd a korábbi döntést, abban bízva, hogy a fellebbviteli bíróság számára kedvezőbb ítéletet hoz majd. Ha ugyanis a jelenlegi végzés jogerőre emelkedik, a szoftverek megváltoztatása mellett a cégnek 290 millió dolláros kártérítést is kell fizetnie majd az i4i-nak.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?