Kitüntették a Nintendo atyját a britek

Vágólapra másolva!
Brit filmakadémiai tagsággal ismerték el a hét végén Londonban megrendezett brit videojátékdíj-átadón Mijamoto Sigerúnak, a Nintendo kifejlesztőjének érdemeit, aki az iskolákban szeretné meghonosítani az általa tervezett játékgépek használatát.
Vágólapra másolva!

Nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy olyan neves filmművészek után, mint Alfred Hitchcock vagy Stanley Kubrick, ő is elnyerte az akadémiai tagságot - mondta el a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) legrangosabb kitüntetését átvevő japán videojáték guru, akit a modern videojátékok atyjának tartanak. Az 57 esztendős Mijamoto a testület díjkiosztó ceremóniáját követően elmondta, esze ágában sincs tevékenységét a filmművészethez vagy egyáltalán bármiféle művészethez mérni: önmagát elsősorban hivatásos szórakoztatónak tekinti.

A töretlen népszerűségű Nintendo-játékok - mint például a Super Mario Bros., a Legend of Zelda és a Donkey Kong - alkotója elárulta, hogy a szórakoztatóipari piac után az osztálytermek meghódítására készül: az oktatásban akarja kamatoztatni a kézi játékkonzol nyújtotta lehetőségeket.

A Nintendo DS konzolokat már Japán-szerte használják a múzeumokban, galériákban és akváriumokban, ám - mint a fejlesztő felfedte - cége szeretné, ha a Nintendo DS-rendszer már a következő tanévben a szigetország általános és középiskoláiban is megjelenne.

Mijamoto nem csak játékokat tervezett, hanem nagy része volt a cég mozgásérzékelő konzolja, a Wii, és a hordozható, érintőképernyővel is ellátott Nintendo DS kidolgozásában is. A Wii azzal tudta maga mögé utasítani piaci versenytársait, hogy a hagyományos videojátékokat egyébként kerülő alkalmi játékosokat, például a nőket és az idősebbeket is be tudta vonni a játékba, kistestvére, a DS pedig minden idők legnagyobb példányszámban eladott kézi játékgépe.