Lance Bass dönt a legtehetségesebb fiatalról

Vágólapra másolva!
Az 'N Sync együttes énekese bírálóként vesz részt az NBC új, tehetségkutató versenyén, amely márciusban indul az amerikai csatornán.
Vágólapra másolva!
Lance Bass

A négyrészesre tervezett, valóságshow-k közé sorolt vetélkedőben az Amerika legtehetségesebb gyermeke címért versengenek a résztvevők. Lance Bass minden héten két másik meghívott vendég társaságában bírálja el a fordulókban szereplő fiatalokat - az alkalmi zsűritagok nevét csak később hirdetik ki.

A legtehetségesebb srác cím jelöltjeinek több számban kell összemérniük tehetségüket, az NBC munkatársai rendeznek ének- és táncversenyt, de a gyerekeknek eddig nem részletezett, "rendhagyó" számokban is bizonyítani kell kiemelkedő képességeiket.

A döntősöket három kategóriából választják ki. A 3 és 7, a 8 és12, valamint a 13 és 15 éves korosztályból továbbjutó versenyzők az utolsó körben a fődíjért mérkőzhetnek, ami, egyelőre meg nem határozott összegű, készpénz lesz.