Új család a "Barátok közt"-ben

Vágólapra másolva!
Szeptembertől négy vadonatúj szereplője lesz az RTL Klub Barátok közt című sorozatának: Szilágyiék.
Vágólapra másolva!

Az újoncok a Szilágyi család tagjai: három testvér - Lóránt, Andrea és Pál -, valamint édesapjuk, Szilágyi Tamás. Andrea (Deutsch Anita) már fel is tűnt a képernyőn mint a Rózsa bisztró új tulajdonosa, és flörtölni kezdett a mit sem sejtő Kertész Gézával (Németh Kristóf). Andrea testvére, Lóránt (Magyar Bálint) pedig majd szintén Kertész gyerekkel, Mónikával kerül szorosabb kapcsolatba. A legkisebb testvér, Pál (Bruckmann Balázs) szeptember végére jelenik meg a képernyőn. A vidéken élő apa, Tamás (Bognár Zsolt) ritkábban fog majd feltűnni a sorozatban.

Andrea egy hirdetés útján került kapcsolatba Claudiával és a Rózsa bisztróval; tehát Szilágyiék nem állnak semmilyen rokoni vagy egyéb kapcsolatban a sorozat régebbi szereplőivel.

Az új szereplőket tavaly tavasszal hosszas válogatás után szerződtették a sorozathoz.

Korábban:
Az életben is férjhez ment a Barátok közt Nórája