Monica szerint Clinton belé volt esve

Vágólapra másolva!
Levetítették a Monica fekete-fehérben című beszélgetést az HBO amerikai csatornán. A dokumentumfilmben az egykori fehér házi gyakornoklány, Monica Lewinsky vallott Bill Clinton volt amerikai elnökhöz fűződő kapcsolatáról.
Vágólapra másolva!

A jó előre beharangozott tévébeszélgetésben a fekete nadrágkösztümös, fehér blúzos Monica Lewinsky minden részletet feltárt a volt amerikai elnökkel való kapcsolatáról.

Viszonyuk akkor kezdődött, amikor az elnök behívta a lányt a szobájába, és közölte vele, hogy "beleesett" - emlékezett vissza Lewinsky. Hamarosan flörtölni kezdtek egymással, amit így értékelt utólag Monica: "Azt gondoltam, vicces lenne az egész. Végül is fiatal vagyok, ő az elnök, még jóképű is, s bár felelőtlenség, mégis nagyon klassz volna."

Monica bevallotta azt is, hogy az idő múltával - szerencsétlenségére - érzelmileg egyre jobban belekeveredett a kapcsolatba.

A híressé vált tengerészkék ruháról nyilatkozva Monica elmondta, hogy először észre sem vette az elnöki foltot, csak később, amikor újra fel akarta venni a ruhát. Mikor eszébe jutott, hogy az utoljára akkor volt rajta, amikor Clintonnal találkozott, úgy döntött, elteszi emlékbe a ruhadarabot, "mint mások kedvenc rocksztárjuk izzadt polóját egy koncert után".

Lewinsky hozzátette, hogy leginkább Linda Tripp tanácsára nem tisztíttatta ki végül a ruhát. Linda volt az a nő, aki elindította az elnök szexbotrányát, mikor magnóra rögzítette a Lewinskyval folytatott telefonbeszélgetést, melyben Monica bevallotta, hogy viszonya volt Clintonnal.

Korábban:
Monica Lewinsky kitálal

Ajánlat:
A Monica Lewinsky-ügy története

Nem hiányzik a könyvespolcáról?
Ronald Gerste: Amerikai elnökfeleségek