A Crystal szerezte a Való Világ főcímzenéjét

Vágólapra másolva!
A Crystal énekli a Való Világ főcímzenéjét, amelyet az együttes zeneszerzője, Kasza Tibor erre az alkalomra írt. A reality showt kísérő műsorokban együtt zenélnek, és bohóckodnak majd a játékosokkal. 
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIHosszú pályázati procedúrán ment keresztül a csapat, míg megkapták a felkérést. "Amikor kiderült, hogy pályázni kell a tévécsatornánál, összedugtuk a fejünket, és úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk egy nótát írni" - emlékezett vissza Kasza Tibor, az együttes zeneszerzője. "Egyrészt még soha nem írtunk megmérettetésre, másrészt tényleg megtiszteltetésnek érezzük, hogy a mi dalunkat választották."

Az együttes a Való Világot kísérő showműsorokban is részt vesz majd, ahol együtt zenél, bohóckodik a játékosokkal. "Kíváncsian várjuk az eseményeket, ehhez hasonló produkcióban sohasem szerepeltünk" - tette hozzá a zenész. Ezzel párhuzamosan készül a zenekar új albuma is. Az RTL Klub már beleegyezett, hogy első maxilemezük a Való Világnak írt dal legyen, amelyet egy ifjú színésznő, Koós Réka ad elő a Crystallal.

ValóVilág és egyéb reality műsorokhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29842

Egy másik csapat a Köcsöx is beadta a pályázatát. Állítólag pornófilmekben dolgoznak, és nem a zene a fő erősségük. A zenei alap mégis sikert aratott, de a szöveget trágárnak tartották, így végül a csatorna elvetette az ötletet. Aztán a Köcsöx az RTL Klubban elmesélte, hogy tulajdonképpen nem is tudnak énekelni. A dal csak azért született, hogy felhívják magukra a velük dolgozó háttérénekesnő figyelmét.