Per fenyegeti Amerika legszexibb műsorát

Vágólapra másolva!
Bírósági eljárás megindításán gondolkodik a Hot or Not nevű amerikai párkereső honlap két alkotója, akik plágiummal vádolják az Amerika legszexisebb emberét kutató ABC-show készítőit.
Vágólapra másolva!

A Hot or Not honlap alkotói fájlalják, hogy az ABC tévétársaság új show-jának témája és kulcskérdése, az "Are You Hot?", szinte egy az egyben az ő ötletüket idézi.

Forrás: ORIGO

Az ABC show-jában, amelynek versenyzői az Amerika legszexisebb embere címért küzdenek, a nézők telefonos szavazatai alapján kiválasztott, 16 legjobb jelentkező vehet részt. A műsorban a játékosok egy Hot or Not feliratú díszlet alatt állnak, amelyen a szavazók véleményének megfelelően vagy az egyik, vagy a másik felirat gyullad ki - jelezve az önkéntes vonzerejének megítélését.

Az ABC realityműsorokért felelős részlegének főnöke, Andrea Wong korábbi nyilatkozata szerint társaságuk a hírességek és a közszereplők külseje iránti óriási érdeklődésből kovácsol tőkét. "Mindenkinek különböző elképzelése van arról, hogy ki a szexi, ezért az emberek vég nélkül vitáznak egymással a témáról, szűkebb körben és a magazinok hasábjain egyaránt. Úgy gondoltuk, miért ne lehetne ebből tévéshow-t készíteni, amelyben az amerikaiak szavazatukkal támogatnák a számukra izgalmas versenyzőket" - mesélt az ötlet megszületéséről Wong.

James Hong és Jim Young, akik 2000-ben készítették el a hotornot.com oldalt, önmagában nem ellenzik a tévéműsort, és megszüntetésért sem harcolnak, de szerzői jogaikat nem hagyják semmibe venni. Az esetleges per megnyeréséhez az alkotóknak bizonyítaniuk kellene, hogy a nézők könnyen összekeverhetik a párkereső honlapot és a hozzá hasonló szlogent használó show-t. Az ABC egyelőre nem reagált a vádra.

Nyerjen Twin Peaks-relikviákat

Játsszon Twin Peaks-játékunkon, nyerjen DVD-t és más relikviákat!

A hotornot.com készítőinek eredeti elképzelését nem csak az ABC műsora látszik megidézni, hanem sok internetes oldal is. Több száz olyan honlap működik, amelyeken szintén mások vonzerejét lehet pontozni, esetleg a kiválasztottakkal megismerkedni, de ezek is csak egy esetben zavarják az ötletgazdákat, ha eltulajdonítják a híressé vált szlogent, ami gyakran előfordul. Hong és Young így a Hot or Not kifejezés jogtalan használatának megakadályozása érdekében már több tucat site-nak küldött figyelmeztető levelet.