Vallomást tett a BBC újságírója

Vágólapra másolva!
Andrew Gilligan újságírót kedden hallgatta meg a David Kelly július 18-i halálának körülményeit vizsgáló bizottság. A BBC érintett újságírója vallomásában többek között azt állította: Kelly úgy tudta, hogy Alastair Campbell, Tony Blair kormányfő első számú sajtószóvivője személyesen kérte az iraki dosszié tartalmának módosítását, hogy az nagyobb hatást tegyen a közvéleményre.
Vágólapra másolva!

A BBC érintett újságírója kedden megerősítette, hogy a később öngyilkosságot elkövetett David Kelly fegyverszakértővel készített háttérbeszélgetéséből vonta le azt a következtetést, hogy a brit kormány a közvélemény támogatásának elnyerése érdekében az iraki katonai beavatkozás kezdete előtt a hírszerzési adatok némelyikét eltúlozta.

Andrew Gilligan újságírót kedden hallgatta meg a David Kelly július 18-i halálának körülményeit vizsgáló bizottság, a testületet vezető felsőházi lordbíró, Lord Hutton kezdeményezésére. A független vizsgálat tétje, hogy bebizonyosodik-e a kormány felelőssége abban, hogy a lakosság nem az igazságnak megfelelő információkhoz jutott, amikor például a brit közszolgálati rádió tudósításában azt hallotta, hogy Irak szükség esetén 45 percen belül bevethetővé tudja tenni tömegpusztító fegyvereit. Gilligan vallomása azért is fontos, mert a vizsgálatban a világ vezetői közé tartozó BBC rádió- és televíziótársaság tekintélye is kockán forog.

Gilligan elmondta, hogy az elmúlt két évben összesen háromszor találkozott David Kellyvel, akit a brit védelmi minisztérium az iraki fegyverek szakértőjeként és tudományos tanácsadóként alkalmazott. Kelly - nevének mellőzését kérve - háttérbeszélgetéseket folytatott az újságíróval, ezek alapján később kormányforrásokra hivatkozva jelentek meg tudósítások. Kelly nevét végül a védelmi minisztérium adta ki a nyilvánosságnak, és a tanácsadó nem sokkal ezt követően követett el - a Hutton-bizottság által még mindig csak feltételesként kezelt - öngyilkosságot.

A BBC újságírója kedden leszögezte: Kellynek meggyőződése volt, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek léteznek, és aktívak az azok fejlesztésével foglalkozó csoportok is. A szakértő azonban Gilligan szerint nem volt elégedett és nem is értett egyet azokkal a módosításokkal, amelyek a nyilvánosságra hozás előtt kerültek a brit kormány által az iraki fegyverkezési programokról összeállított dossziéba. Gilligan most azt is elmondta, egy másik szakértő, Gary Samore is utalt arra, hogy úgy hallotta, a dossziéban változtatások történtek. Gilligan, aki saját írásos jegyzeteit idézve tett vallomást, azt is állította, hogy más kormányforrásoknak is megemlítette Kelly dossziéjavítással kapcsolatos fenntartásait, és ezeket ők sem cáfolták. Az újságíró megerősítette: Kelly úgy tudta, Alastair Campbell, Tony Blair kormányfő első számú sajtószóvivője személyesen kérte a dosszié tartalmának módosítását, hogy az nagyobb hatást tegyen a közvéleményre.

A Kelly-vizsgálat döntő befolyással lehet a rekord ideje kormányzó munkáspárti kabinet jövőjére. Blair miniszterelnök már jelezte, hogy a vizsgálat eredményeiből levonja a megfelelő következtetéseket. A párt a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint így is vesztésre áll legfőbb vetélytársaival, a konzervatívokkal szemben, és elemzők szerint könnyen elvesztheti a 2006-ig megtartandó következő választást.

A független vizsgálat hónapokig tarthat, és annak folyamán a jelenleg Barbadoson nyaraló Blairt is meghallgatják majd tanúként. Blair eddig lényegében nem vállalt felelősséget Kelly öngyilkosságáért, és a vizsgálóbizottság előtt hétfőn tanúskodott védelmi minisztériumi tisztségviselők határozottan tagadták, hogy a kormány szándékosan hamis információkat használt volna fel az iraki dosszié nyilvánosságra hozásakor.