A filmkészítők vélhetően nagyon jól tudják, hogy mi sok kamasz álma. Az egy dolog, hogy a fiatalok élvezik, amint Arnold Schwarzenegger szivarral szája sarkában és egy eszeveszetten nagy gépágyúval a bal kezében utat vág az ellenség sorai között, de nyilvánvaló, hogy sokkal menőbb, ha Uma Thurman teszi ezt, mondjuk egy karddal. Tévésorozatnál a korhatár miatt az ellenség véres likvidálása ki van zárva, így maradnak a kisebb kaliberű lőfegyverek és a dögös, okos nyomozónők.

Glynis Barber
Nem kell feministának lenni ahhoz, hogy azt mondjuk, sajnos a tévésorozatokban a nagyon sok szólóban szaglászó nyomozóra viszonylag kevés "magányos farkas" nyomozónő jut, legjobb esetben is a férfi nyomozó partneréül szegődött hölgyért aggódhatunk - ha ugyan kell aggódnunk, mert bizony napjaink nyomozóhölgyei nem csak csinosak, hanem belevalóak, vagányak, és nem száll inukba a bátorság, ha némi túlerő láttán pisztolyukhoz kell nyúlni. Összeállításunkban megpróbáltuk összeválogatni azon női nyomozókat, rendőrnőket, akiket nem csak briliáns, éles eszük, fantasztikus logikai bukfenceik miatt szeretünk. Válogatásunk nem teljesen szubjektív, igyekeztünk olyan színésznőket-karaktereket összegyűjteni, akik sokáig témát adtak a férfi nézőknek, és jelentősebb internetes táborral bírtak - vagy bírnak, a mai napig.
Harry Makepeace - Glynis Barber
A Dempsey és Makepeace furcsa nevű szőkesége igazi úri hölgy volt, előkelő származású, aki mondhatni a család fekete bárányává vált azzal, hogy meglehetősen furcsa foglalkozást választott. Feladatául először azt kapta, hogy zabolázza meg Amerikából érkezett új partnerét, Dempsey hadnagyot, aki jó szokása szerint először ütött, és csak aztán kérdezett. A 31 részen át történő nevelés természetesen a szokott végeredménnyel zárult, a partnerek meglehetősen közel kerültek egymáshoz, és ebben nem biztos, hogy csak a belső értékeknek volt szerepük, hiszen a szőke, Kleopátra-frizurával körbefogott bájos arc nem csak egy rideg szívű jenkit vett volna le a lábáról.
Glynis Barber moziban sosem kapott különösebb elismerést, jórészt ismeretlenebb filmekben szerepelt, és sajnos a krimisorozat 1986-os befejeztével tévében is csak pár epizódszerepben csillogtathatta meg tehetségét és kedves mosolyát. Természetesen ebből is csak az angol nyelvterületen tévézők részesülhettek, hiszen a jelenleg a Viasaton folyó Halálbiztos diagnózis egyetlen epizódján kívül nálunk más sorozatban nem tűnhetett fel, de az olykor meg-megismételt szériát még mindig ifjonti lelkesedéssel tudjuk nézni.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.