Egy jó tízest feltagadhat

Vágólapra másolva!
Amerika szívesen vicceli meg nézőit, akik viszont általában már elég dörzsöltek ahhoz, hogy kiderítsék, amit a tévében látnak, annak a fele sem igaz. A filmekben és tévésorozatokban gyakran játszanak fiatalok idősebb szerepet, de arra is van példa, hogy harmincas, kamasznak sminkelt asszonyt helyeznek egy középiskola padjába. Joey például öt évvel idősebb, mint saját nővére (!), ám ez semmi, hiszen a nővér egy nála mindössze hat évvel fiatalabb legény anyja. A kor nem számít - de ennyire?
Vágólapra másolva!

Egy érdekes és tanulságos jelenségre figyelhet fel a sasszemű, éber, azaz nem csak bágyadtan, álmosan pislogó tévéző: a sorozatok tiniszereplőit tizenévesek helyett huszon-, harmincévesek játszanak, és ritkább esetben fordítva.

Létezik olyan rajongó, akinek ne tűnt volna fel, hogy a méltán népszerű Szívek szállodája középiskolás osztálytársait, Roryt és Lane-t játszó színészek, minden fiatalosságuk ellenére is idősebbek fiktív koruknál? Előbbi 19, utóbbi 27 évesen kezdett a Stars Hollow-i gimnáziumba járni, ami arra utal, hogy komoly gondok voltak az olvasással, a betűvetéssel, így sokszor ismételtek sok osztályt alsóban. Feltehetően az sem hétpecsétes titok, hogy a Roryt játszó Alexis Bledel a való életben alig 14 évvel fiatalabb az édesanyját játszó Lauren Grahamnél, aki épp ezért inkább Rory osztálytársának lehetne a kortársa. Soha nem hangzik el, hogy Lorelai 13 évesen esett teherbe, így valami furfang van a dologban.

Nyilvánvaló praktikus okai is vannak annak, hogy a tiniszerepekben valamivel idősebb színészek lubickolnak, és nem 14-16 éves amerikaiak merítik ki a tinidrámák összes lehetséges szerelmi közhelyét, hanem a gyerekkorból már kilépő, 18 év felettiek játsszák őket. Bár még az egyik legismertebb amerikai sorozat, a Jóbarátok kortárs szereplőinek születési évszáma is szóródott 1963 és 1969 között, ez mikronnyi különbségnek számít, hiszen mégis csak huszonévesekről volt szó - ellentétben a Beverly Hills-i gimnázium tanulóival, a Beverly Hills 90210-ben, hiszen itt már a készítőknek szembe kellett nézni a "ne túl fiatal"-t problémával.


Ez nagyjából sikeres is volt, hiszen a nyolc, középiskolát kezdő főszereplő több mint fele a 17-21 éves korosztályból került ki, ami kis jóindulattal még hibahatáron belülinek is tekinthető. Viszont helyes kontrasztkén a "maradék" (Ian Ziering, Luke Perry és Gabrielle Carteris) már közelebb járt a harminchoz, sőt, utóbbi színésznő 29 évesen kezdett neki a gimnáziumi sorozatnak, így utólag nem is csoda, hogy ő hagyta ott először a Beverly Hills 90210-et. Persze a tendencia a többi tinédzserorientált sorozatban is folytatódott, elég csak a Buffy, a vámpírok rémé-re vagy a Felicity című sorozatokra gondolni.

A tinédzsereknél már csak a kisgyerekek "problémásabbak", viszont ők teljesen más okok miatt. Ha egy sorozatban adott egy kisgyerek karakter, azt nyilvánvalóan nem lehet sokkal idősebb színészre bízni, de ilyenkor a készítőknek az Egyesült Államokban hatályos törvényeket is figyelembe kell venniük, ugyanis azok pontosan szabályozzák a gyerekmunkát, pontosabban azt, hogy egy gyermek mennyit dolgozhat.

Újabb problémás eset adódhat a kisgyerekeknél tíz év fölött, és főképp a fiúknál, mivel ők mutálni kezdnek. A kiskamaszok hangja fel-alá csúszkál, mint a jojó, ami pár mondatnál vicces, de tíz epizód után erősen rontja a tévézés élményét. Bár természetesen folyamatról van szó, a sorozatkészítők mégsem tehetik meg, hogy a fiatal színészek sorozatbeli karaktere a képernyőn efféle változásokon menjen keresztül, ezért is adja magát, hogy már a középiskola első osztályába járók szerepére is inkább egy meglettebb, a 20-as éveihez közelebb járó színészt szerződtetnek a szerepre, aki feltehetőleg már átesett a mutáláson.

A probléma persze állandó, és nem csak a Beverly Hillst lehet említeni, hiszen a népszerű Narancsvidék című tinisorozatban így kaphatta meg a gimiben elsőosztályos, vagyis papíron 14 évesnek tűnő Ryan szerepét, a sorozat kezdetekor 25 éves Benjamin McKenzie (aki így egy híján 30 volt az érettségi pillanatában!), akinek a cimboráját, Seth-et alakító Adam Brody is csak egy évvel volt fiatalabb McKenzie-nél. A készítők azonban a női fronton erősen kompenzáltak, ugyanis a két osztálytárs lány, Summer (Rachel Bilson) már "csak" 22 éves volt és Marissa (Mischa Barton) csodák-csodájára mindössze 17 esztendős. Ezért hálát is adhat a producernek és a castingfőnöknek, mivel a 2. évadban éppen ezért már nyugodtan vállalhatott leszbikus jeleneteket, sőt, az interneten, a rajongói között egy hálóruha szerencsétlen félrecsúszásának következtében keletkező szemfüles felvétel is hamar népszerűvé lett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!